Augusztus 20. - Állami díjakat adott át Vitályos Eszter és Hoppál Péter

Kultúra, 2022.08.19

Állami díjakat és közművelődési elismeréseket adott át az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára, valamint Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár pénteken a Pesti Vigadóban Budapesten.

Augusztus 20. - Állami díjakat adott át Vitályos Eszter és Hoppál Péter Szent István királyunk hitt abban, hogy a Kárpát-medence népeinek, az összmagyarságnak Isten általi rendeltetése, küldetése, célja van. Az ő víziója a saját sorsát alakítani képes, erős, békében élő keresztény állam létrehozása és annak fennmaradása volt - hangsúlyozta ünnepi beszédében Vitályos Eszter.

Kiemelte: az államalapítás alkalmából átadott elismerések is azt bizonyítják, hogy a Szent István király által megálmodott magyar állam még ma is tudja, hogy merre tart és olyan polgárai vannak, akik vállukon viszik nemzetünket.

Vitályos Eszter elmondta: Szent István küzdelmes és zivataros időszakban egyesítette a magyarságot a Szent Korona oltalma alatt és megfogalmazta, hogyan lesz fenntartható az állam. Bár intelmeit fiának, Imre hercegnek címezte, egész nemzetünknek és minden egyes polgárának útmutatásul szolgálhat.

Kiemelte: a jelenlegi polgári keresztény kormány ragaszkodik hitéhez és évezredes vallási meggyőződéséhez még akkor is, ha a globalista szemlélet elmaradottnak gondolja, hogy becsüljük és támogatjuk egyházainkat, lelki közösségeinket, tiszteljük az egyházak elöljáróit, szellemi vezetőinket, katonáinkat, rendvédelmi és közszolgálati szervek dolgozóit. Igyekszünk megtartani a rendet és az igazságosságot, békét és biztonságot adni honfitársainknak.

Befogadunk minden bajba jutottat, aki tisztelettel érkezik és gondoskodunk az elesettekről. Alaptörvényünket az értékőrzés és a magyarságtudat jellemzi. Ezért követjük elődeink útját és azért áll a család kiemelt helyen, hogy a kapott értékeket továbbadhassuk gyermekeinknek - fogalmazott Vitályos Eszter.

Hoppál Péter elmondta: ez a nap segít, hogy összemérjük elődeinkkel a magunk korát. Szent István feladata embert próbáló volt, mégis apostoli királyságot, kiválasztott népet hagyhatott maga után. Mindebben választott értékrendje és szívós, kitartó munkássága segítette őt és az egész hazát arra, hogy ezer esztendő múltán is büszkén tekintsünk vissza az örökségére.

Hozzátette: bár az ezer évvel ezelőtti, meg száz évvel ezelőtti nehézségek most is ismétlődhetnek, tehát háború dúl a környezetünkben, lehet gazdasági válság, de az egyén, a Szent István-i örökség-birtokosa itt, Európa közepén hordozza azt a tudást, amivel védi, őrzi és gyarapítja a nemzeti örökséget. Akkor a gazdagság tovább folytatódik, gyermekeink és unokáink büszke és emelt fővel lehetnek magyarok.

A két államtitkár a Magyar Arany Érdemkereszt, Magyar Ezüst Érdemkereszt, Magyar Bronz Érdemkereszt mellett közművelődési díjakat - Móra Ferenc-díjat, Pauler Gyula-díjat, Szinnyei József-díjat, Bánffy Miklós-díjat, Bessenyei György-díjat, Csokonai Vitéz Mihály-díjat, Martin György-díjat és Népművészet Ifjú Mestere-díjat - adott át.
(MTI)

Galériánk

Augusztus 20. - Állami díjakat adott át Vitályos Eszter és Hoppál Péter Augusztus 20. - Állami díjakat adott át Vitályos Eszter és Hoppál Péter Augusztus 20. - Állami díjakat adott át Vitályos Eszter és Hoppál Péter Augusztus 20. - Állami díjakat adott át Vitályos Eszter és Hoppál Péter Augusztus 20. - Állami díjakat adott át Vitályos Eszter és Hoppál Péter
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!