Augusztus 20-án kezdődik a Fesztivál Akadémia Budapest idei koncertsorozata

Kultúra, 2020.08.15

Augusztus 20-án kezdődik a Fesztivál Akadémia Budapest idei koncertsorozata - közölte Fazekas Gergely zenetörténész az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.

Az eredetileg márciusra tervezett programot a szervezők a járványhelyzet miatt egy évvel elhalasztották, és magyar művészekkel szervezték újra a fesztivált augusztus 20-30. között Kokas Katalin és Kelemen Barnabás művészetei vezetők ötletére Fellélegzés címmel - mondta. Hozzátette: a húsz év alatti hegedűsöknek szervezett Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűverseny a koronavírus-járvány miatt elmarad, helyette decemberben Miskolcon tartják meg a Kelet-közép-európai Hubay Jenő Hegedűversenyt, amelyre a szomszédos és a visegrádi országokból várják a jelentkezőket. Fazekas Gergely tájékoztatása szerint nem tartják meg a fesztivál alatti mesterkurzusokat sem, de több mint hatvan magyar művész a tanév folyamán 2-2 mesterkurzust ad majd a Fesztivál Akadémia Budapest szervezésében. Az idei rendezvény programjait Budapest öt különböző helyszínén tartják. Mások mellett fellép Perényi Miklós és a nála két generációval fiatalabb Palojtay János, akik César Franck népszerű szonátáját játsszák el, hallható lesz Balogh Eszter, a tavalyi londoni nemzetközi Händel Énekverseny győztese Händel-áriákkal, a zárónapon Klukon Edit és Ránki Dezső ad elő Liszt-műveket, továbbá az Amadinda ütőegyüttest és Szalóki Ágit is hallhatja a közönség.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!