Az erdélyi Váta Lóránd és László Csaba is megkapta a román színházi szakma legrangosabb díját

Kultúra, 2022.07.05

A kolozsvári Váta Lóránd és a marosvásárhelyi László Csaba színművészt is díjazta a Román Színházi Szövetség (UNITER) azon a gálán, amelyen a tavalyi év legjobb színházi teljesítményeiért járó elismeréseket adták át.

A besztercei Kultúrpalotában hétfőn késő este adták át az UNITER-díjakat, amelyek jelöltjeit még márciusban hozták nyilvánosságra. Minden kategóriában három-három jelölt közül vehette át a győztes az elismerést.

Váta Lóránd a legjobb férfi főszereplő díját kapta meg a Kolozsvári Állami Magyar Színház Yury Kordonsky rendezte Cseresznyéskert című előadásában Lopahin szerepének megformálásáért. László Csabának a legjobb férfi mellékszereplőnek járó UNITER-díjat ítélték a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Grand Hotel Retromadár című előadásában Szilveszter Zita szerepében nyújtott alakításáért.

A legjobb előadásért járó díjat a Jászvásári Vasile Alecsandri Nemzeti Színház által bemutatott, Silviu Purcarete rendezte A földműves és a halál kapta, amely Johannes von Tepl XIV. századi cseh szerző drámája alapján készült. Ebben a kategóriában versenyben volt a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Florin Vidamski rendezte Haramiák című produkciója, valamint a Kolozsvári Állami Magyar Színház szintén Silviu Purcarete által színpadra állított Macbettje is.

A legjobb rendezésért járó díjat Horia Suru kapta, aki Székely Csaba Bánya-trilógiáját rendezte meg a bukaresti Román Drámaírók Színházában. Ebben a kategóriában is volt magyar jelölt: Fehér Balázs Benő a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatánál színpadra állított Piros fű című előadásért, amely Boris Vian azonos című regénye alapján készült.

A legjobb női főszereplőnek járó díjat Nicoleta Lefter kapta Julija Poszpelova Itt Moszkva! című darabjában Szvetlana Allilujeva szerepének megformálásáért. Az előadást a bukaresti Unteatru színház mutatta be Catinca Draganescu rendezésében.

A magyar vonatkozású előadások és alkotóik közül UNITER-díjra jelölték még a legjobb díszlet kategóriában a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Haramiák című produkciójának látványtervezőjét, Matej Sykorát; a legjobb televíziós színházi előadások kategóriájában a román közszolgálati televízió Esti próba című produkcióját, amely Kiss Csaba drámája alapján készült; valamint a debüt kategóriában a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban bemutatott, Meghatározatlan időre című kirakatszínházi produkció látványvilágát tervező Oláh Rékát és Nagy Fannyt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!