Az interneten láthatók a IV. Hét Domb Filmfesztivál döntős filmjei

Kultúra, 2020.09.21

A koronavírus-járvány miatt az interneten tekintheti meg a közönség hétfőtől a IV. Hét Domb Filmfesztivál döntős filmjeit, és a rendezvény történetében először szavazhat is a döntőbe jutott alkotásokra - közölték a fesztivál szervezői az MTI-vel.

Mint írták, a hetdombfilmfesztival.hu oldalon szeptember 21. és október 4. között tekinthető meg a több mint ötven film, a legjobbnak ítélt alkotásokra pedig szavazhatnak is az érdeklődők. A legkedveltebb alkotás érdemli majd ki a Hét Domb Filmfesztivál közönségdíját, amelyet az október 10-i online díjkiosztó ünnepségen adnak át a szervezők.

Kitértek rá, hogy a döntőbe jutott 65 film közül csak 51-et lehet megnézni online, mert az alkotások egy részét más fesztiválokra is nevezték készítőik, és a diák kategória jelöltjeit sem tették elérhetővé.

Az október 5. és 11. között zajló IV. Hét Domb Filmfesztiválra idén az alkotók összesen 125 filmet neveztek, amelyek közül a hét kategóriában a legjobb tíz alkotás, illetve - nagyjátékfilmeknél - a legjobb öt került a döntőbe.

A műveket háromtagú zsűri, Rófusz Ferenc rendező, Pokorny Lia színművész és Réz András esztéta értékeli majd a felnőtt - animációs, ismeretterjesztő- és természetfilm, dokumentumfilm, kisjátékfilm, nagyjátékfilm és egyéb - kategóriákban, míg a diákfilmeket a Gyenes Zsolt, Kis-Marics Tamás és Odrobina Tamás alkotta zsűri bírálja el.

A jelöltekről és a részletekről további információk a hetdombfilmfesztival.hu oldalon olvashatók.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!