Babos Gyula halála - Szakcsi Lakatos Béla: szinte minden jó gitáros az ő keze alól került ki

Kultúra, 2018.04.14

"Mondhatom, hogy szinte minden jó gitáros az ő keze alól került ki" - emlékezett a elhunyt Babos Gyula Liszt Ferenc-díjas dzsesszzenészre, zeneszerzőre, művésztanárra egykori zenésztársa és barátja, Szakcsi Lakatos Béla.

A zenész szombaton az MTI-nek nyilatkozva elmondta, barátságuk 1972-ben kezdődött. Akkor mutatták be neki a kezdő gitáros Babos Gyulát, akit bevett a Rákfogó nevű zenekarba is. Később a Babos Gyula által alapított Saturnusban is együtt játszottak, de barátságban maradtak azt követően is, hogy a zenei életben különváltak útjaik.

"Nagyon rendes ember volt és nagyon jó gitártanár. Tanítottunk együtt a Bartók konzervatóriumban, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékén és a kőbányai zeneiskolában is. Jó szisztémákkal, szorgalmasan tanított, nagyon szerették a növendékei" - emelte ki Szakcsi Lakatos Béla.

Babos Gyulát csütörtökön érte a halál. A dzsesszgitárost saját halottjának tekinti a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszéke, az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete és annak Kőbányai Zenei Stúdiója.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!