Bemutatóval ünnepli húszéves jubileumát a Bartók Táncszínház

Kultúra, 2020.02.27

Bemutatóval ünnepli alapításának 20. évfordulóját a Bartók Táncszínház pénteken; a jubileum alkalmából kiállítást is rendez a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza.

A Bartók Táncszínház 2000-ben alakult meg a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház keretein belül. Először Rácz Attila vezette, 2005-től pedig Szögi Csaba. 2013 óta az együttes vezetője Vári Bertalan táncművész, koreográfus.

A táncszínház huszadik születésnapját az ".és ideje a táncnak" - jelenetek az Ószövetségből című produkcióval ünneplik, amely a zsidó-keresztény hagyomány emblematikus alakjait és eseményeit idézi meg. A táncjáték rendezője és koreográfusa Vári Bertalan.

Őze Áron, a dunaújvárosi teátrum igazgatója az MTI-nek elmondta: a Bartók Táncszínház jelenleg már önálló tagozata a dunaújvárosi színháznak. "Kettős ünnepet tartunk, hiszen nemcsak a tánctársulat jubilál, hanem maga a város is, amely idén 70 éves" - tette hozzá.

Mint kiemelte, a Vári Bertalan által vezetett táncegyüttes - kilépve a színház keretei közül - önállóan is utazik a világban: VariDance néven nemzetközi hírű produkciókat hoznak létre. "Elismeréseik színházunk értékeit gazdagítják. A Bartók Kamaraszínház évek óta törekszik az igényes összművészeti produkciók létrehozására, amire nagyon is vevő a város közönsége" - fogalmazott a művész.

Őze Áron az MTI kérdésére elmondta, hogy a színház finanszírozását - köszönhetően az önkormányzati és az állami támogatásnak - megnyugtatónak tartja.

A Bartók Táncszínház elmúlt húsz évét bemutató kiállítást az ünnepi előadás után nyitják meg a színház aulájában. A tárlaton a társulat régi plakátjai is láthatók és a tánccsoport korábbi vezetőitől származó idézetek is helyet kaptak.

Az új produkció ismertetője szerint az előadásban a tradicionális és a modern táncstílusok ötvözéséből létrejövő nyelven jelennek meg az Ószövetség részletei. A zsidó-keresztény hagyomány olyan emblematikus alakjait idézi meg a táncjáték, mint Mózes vagy Dávid, és olyan jól ismert események ismerhetők fel a színpadon, mint a kivonulás Egyiptomból vagy Dávid és Góliát harca. Az előadás egy nép, egy közösség összetartozásáról és az Istenbe vetett hit mindent átható erejéről szól. A produkció zeneszerzője Nánási Péter, a jelmez és a látvány Matyi Ágota, a díszlet Czingáli Zoltán (Cingi) munkája. Az előadás dramaturgja Balassa Eszter.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!