Boléro-remix tánckoncerttel köszöntik az újévet a szolnoki szimfonikusok

Kultúra, 2019.11.19

Az elmúlt évek tánckoncertjeinek legsikeresebb produkcióiból láthatnak válogatást az érdeklődők a Szolnoki Szimfonikus Zenekar előadásában január 11-én; a kilencedik alkalommal megrendezendő újévi produkció a Boléro-remix nevet kapta - közölte a Szolnoki Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft. ügyvezető szakmai igazgatója az esemény sajtótájékoztatóján kedden.

Patkós Imre elmondta: a 2020-as újévi tánckoncert repertoárját Izaki Maszahiro fő-zeneigazgató válogatta össze. Hozzátette: a 2012-ben indult újévköszöntő koncertek alkalmával a színpadon egyenrangú partnerként jelenik meg a zene, az ének és a tánc. A művészetek összefonódásával kivételes produkció jött létre - jegyezte meg. Szólt arról, hogy produkció során fellépnek a Budapest Táncszínház, a Pécsi Balett táncművészei is, akik többször szerepeltek már a megyeszékhelyen a szimfonikusokkal, akárcsak a Szitt Melinda által vezetett Szolnok Balett. Elfogadta a meghívást továbbá a Közép-Európa Táncszínház és a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium hallgatóinak csapata is - tette hozzá.

Patkós Imre kiemelte: neves koreográfusok - Raza Hammadi, Fodor Zoltán, Bajári Levente vagy Feledi János - produkcióit láthatja majd a közönség.

Kitért arra is, hogy a hagyományos zene, ének és tánc összefonódású tánckoncert elengedhetetlen közreműködője a kétszáz tagú kórus. Vendégük lesz Nyíregyházáról a Cantemus Vegyeskar és Kecskemétről a Cantus Nobilis Kórus. A szereplők között lesznek szolnoki művész csoportok is: a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus, a Szolnoki Kodály-MÁV Vegyeskar, a Szolnoki Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola Gyermekkara és Lánykara, illetve a Tiszaparti Gimnázium Kodály Zoltán Leánykara.

Izaki Maszahiro fő-zeneigazgató, a produkció zenei rendezője a sajtótájékoztatón a Bolérót az egyik legismertebb és legkedveltebb klasszikus zenének nevezte, amelyet a közönség szívesen hallgat újra és újra. Ezért is elevenítették fel a 2014-es tánckoncertet és tűzték ismét műsorra a Bolérót, a Poloveci táncokat és a Bacchanáliát. Hozzátette: igyekeztek olyan zenéket választani, amelyek úgymond "táncolhatóak". Ezért esett a választásuk a Gayane szvitre. A kórusoknak is különleges feladatot szántak a koncerten, Fauré művei vagy Rahmanyinov Vocalise darabja elbűvölő lesz a közönség számára. A Carmen opera ismerős dallamai is felcsendülnek majd - tájékoztatott. A produkció visszatérő műsorvezetője: Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója. Ignácz Kristóf, a Szolnoki Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft. nemzetközi kapcsolatok menedzsere elmondta: a jegyek november 21-től kaphatók a szolnoki IBUSZ irodában és a jegy.hu oldalon.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!