Budapest történetét röviden bemutató kiállítás nyílt a Gül Baba türbéjénél

Kultúra, 2019.12.06

Budapest történetének hét fontos korszakát felelevenítő kiállítás nyílt pénteken a Gül Baba Kulturális Központban.

A Budapestről szóló helytörténeti tárlat interaktív eszközök, hanghatások és vizuális elemek, valamint egy-egy jellegzetes tárgy - például egy, a középkori királyi palotából származó kályhacsempe és egy nemrégiben megtalált honfoglaláskori női nyakperec - segítségével mutatja be a város és környéke honfoglaláskori és középkori történetét, a török hódítás és Buda visszafoglalásának korszakát, valamint Buda és Pest egyesítését.

A kiállítás anyaga kitér Budapest modern nagyvárossá válásának időszakára, és érinti a két világháború közötti, valamint a második világháború utáni korszakot is - mondta el Szalai István, a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány vezérigazgatója. Hozzáfűzte: a kiállítás ingyenesen látogatható március végéig a Gül Baba Kulturális Központban.

A tárlat a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) közreműködésével jött létre. Láng Orsolya, a múzeum régészeti főigazgató-helyettese a megnyitón kiemelte: a kiállítás dióhéjban mutatja meg, mi történt Budapest területén azután, hogy a rómaiak elhagyták Aquincumot.

A Kultúrák és korok Budán című tárlatot Kassai Hajnal, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) múzeumi főosztályvezetője nyitotta meg. Hangsúlyozta: Gül Baba türbéje maga is részese és tanúja volt a magyar főváros gazdag, sokszor viharos történelmének. A nemrég felújított épületegyüttes egyszerre emlékeztet az oszmán hódításra és szimbolizálja a kultúrák közötti párbeszédet.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!