Büntetőbíróság elé kerülhet a Párizsi Filharmónia és tervezője, Jean Nouvel francia sztárépítész közötti vita

Kultúra, 2021.03.23

Jean Nouvel francia sztárépítésznek sikerült elérnie, hogy bűnvádi eljárás induljon a közte és az általa tervezett, 2015-ben megnyílt Párizsi Filharmónia közötti pénzügyi vitában - jelezték igazságügyi források.

Jean Nouvel 2019 októberben nyújtott be viszontkeresetet a Párizsi Filharmónia ellen, amely több mint 170 millió eurót (56 milliárd forintot) követelt tőle a tervezettnél drágábbra sikerült építkezés miatt. Az intézmény úgy vélte, hogy a sztárépítész alábecsülte a költségeket és az építkezés alatt "folyamatosan módosította" azokat.

Jean Nouvel irodája szerint viszont a túlköltekezésért a filharmónia felelőtlen és hibás gazdasági irányítása a felelős.

A korrupciós ügyeket vizsgáló országos pénzügyi ügyészség elfogadta az építész panaszát és annak alapján február 12-én "favoritizmus, törvénytelen érdekérvényesítés, közpénzek elsikkasztása" gyanújával indított vizsgálatot.

A Párizsi Filharmónia nem kommentálta az eljárás megindítását.

"Teljesen bízunk abban, hogy egy vizsgálóbíró fogja megállapítani a filharmóniánál Jean Nouvel kárára elkövetett szabálysértések felelőseit" - vélte William Bourdon és Vincent Brengarth, az építész irodájának ügyvédei.

"A szabálysértések az építészt szándékosan hibáztató politika, az építési vállalkozóknak nyújtott kedvezmények, valamint a Jean Nouvel építész irodától teljesen jogtalanul követelt, elképesztő összegű reklamálás közvetlen következményei" - tették hozzá.

A francia főváros északkeleti részén álló Párizsi Filharmónia építése nyolc éven át tartott és a tervezett összeg több mint kétszeresébe, 386 millió euróba (127,3 milliárd forintba) került. Ráadásul az építkezés két évvel tovább is tartott. A koncertterem megnyitása után több mint két évvel az üzemeltetők 170,6 millió eurót követeltek a tervezőtől, ebbe az összegbe a késedelmes nyitás miatti 110 millió eurós kötbért is belekalkulálták.

Az építész viszontkeresetének benyújtásakor a filharmónia elutasította a szerinte "alaptalan vádakat". Jean Nouvel egyébként több mint 105 millió eurós kártérítést és honorárium-kiegészítést is követel az állami intézménytől.

Nouvel és a filharmónia már a koncertterem megnyitása óta vitázik a bíróságon és a sajtó előtt. Nouvel még azt is megtagadta, hogy részt vegyen a koncertterem 2015. januári ünnepélyes megnyitóján. Véleménye szerint az épület még nem volt kész, ám hiába követelt átépítési munkálatokat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!