Az 1959-ben létrehozott cannes-i filmvásár a fesztivállal egyidőben, május 16-án nyílt meg, de három nappal a hivatalos program versenyének díjátadó ünnepsége előtt bezárt.
"A vásár idén több mint 14 ezer résztvevővel megdöntötte a látogatottsági rekordot. Az előző rekord 12 500 akkreditált volt, még 2019-ben" - mondta az AFP hírügynökségnek Guillaume Esmiol igazgató. "Megdöntöttük a koronavírus-járvány előtti látogatottsági rekordot, ami jelzésértékű" - tette hozzá.
Tavaly 12 ezer résztvevője volt a filmvásárnak, miután az ázsiai országok egy jelentős része a pandémia miatt nem tudta személyesen képviseltetni magát Cannes-ban.
A növekedés részben azzal magyarázható, hogy idén nőtt az Ázsiából és Afrikából akkreditáltak száma. Az afrikai kontinens néhány kiemelt országhoz hasonlóan önálló pavilont állított fel.
A filmvásár idei díszvendége Spanyolország volt, több mint ötszáz filmes szakember részvételével. A kiemelt szerep a készülő spanyol projektek és művek hangsúlyosabb bemutatásának köszönhetően ráirányította a figyelmet a spanyol filmgyártásra.
"A filmvásár sem tudja megállítani a moziba szánt produkciók számának és a mozik látogatottságának csökkenését bizonyos országokban. De Spanyolország példája lehetőséget teremt arra, hogy készülőben lévő produkciók finanszírozókat találjanak" - mondta a filmvásár igazgatója, aki a jövő évi díszvendégről csak annyit árult el, hogy az ismét egy európai ország lesz.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!