Cottbusban fesztiváldíjat kapott Szőcs Petra filmje, a Déva

Kultúra, 2019.11.11

A Cottbusi Filmfesztivál Dialog-díját nyerte el Szőcs Petra Déva című filmje a hétvégén - közölte az MTI-vel a film sajtóreferense.

A kelet-európai filmeknek kiemelt figyelmet szentelő németországi filmfesztivált minden évben novemberben rendezik meg. A filmmustra idei programjában Close Up HU címmel külön válogatásban szerepeltek a közelmúlt magyar filmjei, rövidfilmek és egészestés alkotások.

A november 4. és 10. között megrendezett fesztiválon mások mellett Reisz Gábor Rossz versek, Szász Attila Apró mesék, Kostyál Márk Kojot és Szász János A hentes, a kurva és a félszemű című filmjét is vetítették - olvasható a mustra honlapján.

A közlemény szerint a szombati díjátadón a Déva a Dialog-díjat kapta. A 3000 euróval (egymillió forinttal) járó elismerést, amelyet a kultúrák közötti elfogadásról szóló filmnek ítélnek oda, a német külügyminisztérium támogatta.

A Dévát a Titanic Filmfesztiválon mutatták be októberben, alternatív forgalmazásban november végétől már látható lesz, decembertől a mozik is vetítik. A film forgalmazását a Magyarhangya segíti.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!