Családi programokkal várja az adományozókat a MikulásGyár

Kultúra, 2019.11.29

Tizenötödik alkalommal nyitott meg a MikulásGyár karácsonyi jótékonysági akció pénteken a budapesti Millenáris parkban, ahol december 21-ig családi programokkal is várják az adományozókat.

Az ünnepélyes megnyitón részt vett a finn Mikulás is, akivel vasárnap és december 6-án is találkozhatnak a MikulásGyár látogatói - közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.

Az adományokat a szervezők december 21-ig várják minden nap 9 és 21 óra között a Millenáris parkban, ahol minden pénteken, szombaton és vasárnap családi programok, egyebek mellett koncertek, gyermekszínházi előadások, kézműves foglalkozások, közönségtalálkozók mellett táncház, s olvasósarok is várja a vendégeket.

Az első, hősök hétvégéjén a kicsik nemcsak a filmekből ismert szuperhősökkel, hanem a mindennapok hőseivel is találkozhatnak: mentősök, tűzoltók, orvosok avatják be őket a szakma rejtelmeibe. A nyitóhétvégén fellép mások mellett Kasza Tibi, Radics Gigi, Farkasházi Réka és a Tintanyúl, lesz gyermekszínházi előadás és bűvészprodukció is.

A Millenáris park mellett a budapesti Lurdy Házban is gyűjtik a csomagokat, ismét gyűjtőpont lesz a József Attila Színház aulája, ahonnan az ajándékokat a színház december 20-án szállítja a Millenáris parkba.

A rászorulóknak továbbra is elsősorban tartós élelmiszerre, tisztítószerekre, jó minőségű, ruhára, játékra van szükségük. Ezeket a Magyar Posta szállítja el a Magyar Vöröskereszt központjába, ahol az adományok szétosztásáról gondoskodnak - idézi a közlemény Zsolnai Endre, a MikulásGyár alapítója szavait.

Rogán-Gaál Cecília, a Nakama&Partners ügyvezetője a megnyitón elmondta: idén is az a céljuk, hogy minél többen csatlakozzanak a karitatív akcióhoz, ehhez pedig igyekeztek a lehető legszínesebb műsort összeállítani, hogy igazi családi program legyen a MikulásGyár meglátogatása.

Az akcióhoz idén kiemelt támogatóként csatlakozott a Mészáros Csoport, amely az adományozás mellett 1300 rászoruló gyermeket lát vendégül a Fővárosi Nagycirkuszban, ahol a gyermekotthonok lakói az ünnepi előadás előtt a finn Mikulással is találkozhatnak majd. Emellett ingyenes korcsolyázási lehetőséggel, valamint egy kézműves Csokikuckóval is várja a vállalatcsoport a gyerekeket a Millenáris parkban, Nyíregyházán pedig meleg étellel, színes programokkal és ingyenes koncertekkel lepik meg a rászoruló családokat. A Mészáros Csoport dolgozói aktívan is részt vesznek a MikulásGyár támogatásában, adománygyűjtéssel és önkéntes munkával segítik a rendezvényt - foglalta össze Mészáros Beatrix, az Opus Global Nyrt. igazgatósági elnöke, a Mészáros Csoport vezetője.

Az első ajándékok minden évben külföldről érkeznek a MikulásGyárba, idén a finn Mikulás otthonából, Rovaniemi városából küldték az első csomagot a település vezetői. A karitatív akcióban a szervezők mellett önkéntesek százai segítik az alapítvány munkáját, számos cég csapatépítő eseményként vállal szerepet a gyűjtésben, szortírozásban.

A Mikulásgyár logisztikai partnere a Magyar Posta Zrt., amely biztosítja az adományok elszállítását a Magyar Vöröskereszt központjába. A csomagokat országszerte a legtöbb postán térítésmentesen veszik át, a dobozokra rá kell írni, hogy MIKULÁSGYÁR.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!