Csütörtöktől sorra nyitnak a szentendrei múzeumok

Kultúra, 2021.06.16

Csütörtöktől sorra nyitnak az idén 70 éves szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) múzeumai: a  Vajda Lajos Múzeumban Balogh László festőművész kiállításával és a Barcsay-díjasok tárlatával várják a közönséget, a Kovács Margit Kerámiamúzeumban pedig ismét látható lesz a művész Úttörő-kútja.

Az idén 91 éves Balogh László festőművész Az érzések geometriája című kiállítását a Vajda Múzeum IKON kiállítóterében láthatja csütörtöktől a közönség. A művek jelentős része a centrum gyűjteményéből való, az utóbbi évek alkotásai pedig a művész műterméből érkeztek.

Az FMC szerdai sajtótájékoztatóján Prosek Zoltán igazgató felhívta a figyelmet arra, hogy az intézmény különleges kísérletbe kezdett a for profit IKON kiállítóterem üzemeltetésével. A megújított kiállítótér rendszeres bemutatkozási lehetőséget biztosít a helyi és a városhoz kötődő művészek számára, akiket professzionális keretek között képviselnek Magyarországon és külföldön is.

Szintén csütörtökön nyílik meg a Vajda Múzeumban a Barcsay-díjasok kiállítása, amely a 2019-es és 2020-as év díjazottjainak munkáiból nyújt válogatást.

Csütörtökön nyit ki a Kovács Margit Kerámiamúzeum is, ahol újra látható lesz Kovács Margit nevezetes kútja az Úttörő és Ifjúsági Állami Áruház előcsarnokából. A többszörös költöztetésen, állagromláson átesett medence restaurálás után került az állandó kiállításba.

Kigyós Fruzsina, az FMC képzőművészeti osztályának vezetője elmondta, hogy a Ferenczy Múzeum június 19-től várja a közönséget a Kincskeresés, kaland, tudomány - Közösségi régészeti projektek Pest megyében című kiállítással, amelyen 12 év gazdag anyagából adnak áttekintést.

Június 26-án, a Múzeumok éjszakáján nyílik meg a MűvészetMalomban a kortárs magyar képzőművészet élvonalába tartozó, nemzetközi szinten is elismert, Düsseldorfban élő Csákány István A kalapács álma című kiállítása, de irodalmi beszélgetéssel, régészeti előadással, tárlatvezetésekkel, múzeumpedagógiai foglalkozásokkal és a Vajda Lajos Stúdióhoz (VLS) kapcsolódó tematikus sétákkal is készülnek.

Kigyós Fruzsina gyűjteményi szenzációnak nevezte azt a kiállítást, amely július 1-jétől látható a Kmetty Múzeumban. Mint rámutatott, A Bródy Vera és barátai - Adományok két párizsi magángyűjteményből című tárlat előzménye egy 2016-ban kezdődött ajándékozási folyamat, amelynek során több részletben került az FMC-hez Bálint Endre, Ország Lili és Lucien Hervé számos alkotása. Az anyag legnagyobb része a Párizsban élő Bródy Vera gyűjteményéből érkezett, kisebb hányada egy párizsi magángyűjtő adománya.

Július 14-én az IKON Kiállítótérben Haász István Nagyítás című kiállításával folytatódik a helyi és a városhoz kötődő művészeket bemutató sorozat.

Az FMC osztályvezetője kitért arra is, hogy az intézmény június 21-én útjára indítja a múzeumi művésztelepet, amelyre nyolc alkotót hív meg minden évben.

A szerdai sajtótájékoztatón Prosek Zoltán arról is beszélt, hogy az elmúlt egy év lehetőséget adott arra, hogy átgondolják az intézmény struktúráját, és ennek eredményeként alkották meg a következő évekre is vonatkozó terveket, koncepciókat.

Az igazgató elmondta, hogy a nyílászárók beépítésével idén nyáron megkezdik a MűvészetMalom húsz éve befejezetlen középső szárnyának felújítását, és a remények szerint kormányzati segítséggel az év második felében befejeződik a teljes felújítás.

A tervek szerint szeptemberben a Fő téri Kmetty Múzeum épületébe költözik a Barcsay Múzeum, amely ezzel a város központi helyére kerül. A Népművészetek Háza épületének felújítását jövő évben szeretnék elkezdeni pályázati forrásból, az épületben elsősorban helytörténeti kiállítások kapnak majd helyet.

A Czóbel Múzeum kiállítóterében Czóbel Béla és Modok Mária alkotásaiból rendeznek kiállítást, és az elképzelések szerint a későbbiekben Czóbel és kortársai műveit mutatják majd be.

A 70. születésnapját idén ünneplő Ferenczy Múzeum sajtótájékoztatóján Fülöp Zsolt polgármester emlékeztetett arra, hogy az intézmény küldetése "megőrizve ápolni és népszerűsíteni", aminek megvalósításához szabadság, kreativitás és együttműködés szükséges.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!