Egész napos online programmal készül a gyereknapra a Vasúttörténeti Park

Kultúra, 2020.05.27

Egész napos online programmal készül a vasárnapi gyereknapra a Vasúttörténeti Park: a Gyereknapi Házhoz Megyünk Fesztivál alkalmával a nap folyamán többször élőben jelentkeznek be a park területéről.

A szervezők szerdai közleménye szerint május 31-én 10 és 18 óra között a Vasúttörténeti Park Facebook-oldalán és YouTube-csatornáján követhetik az érdeklődők a programokat, amelyek házigazdája Horváth Szilárd lesz.

A fesztiválon fellép az Apacuka zenekar, Farkasházi Réka és a Tintanyúl, a Rutkai Bori Banda és az Eszter-lánc Mesezenekar is, de látható lesz az Aranyszamár bábtársulat előadása is.

Schvéd Norbert, a Vasúttörténeti Park vezetője a közleményben kiemelte, hogy évek óta hagyomány a gyereknapi ünneplés a Vasúttörténeti Parkban, így különösen ebben a nehéz helyzetben szeretnének a gyerekek arcára mosolyt csalni. "Bízom benne, hogy az online térben is vissza tudunk adni egy-egy szeletet a megszokott parkos hangulatból" - mondta.

A programok között jógaóra, meseolvasás, gyereknapi arcfestés és online kézműveskedés is szerepel, továbbá a közlekedésbiztonságról is szó lesz az esemény Facebook-oldalán. A szelektív hulladékgyűjtés fontosságáról is hallhatnak érdekességeket az oldal látogatói. A szülők a gyermekneveléssel, sportválasztással és az egészséges táplálkozással kapcsolatban kaphatnak tanácsokat, és óránkénti feladványokkal is várják az érdeklődőket. A napot Ördög Nóra búcsúmeséje zárja.

A fesztivál részletes programja a www.vasuttortenetipark.hu oldalon érhető el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!