Egyelőre parkolót alakítanak ki a Sepsiszentgyörgy központjába szánt kulturális központ helyén

Kultúra, 2022.08.12

Egyelőre parkolót alakítanak ki a Sepsiszentgyörgy központjába szánt kulturális és ifjúsági központ helyén, amelyet magyar állami támogatással akart felépíteni a város és Kovászna megye önkormányzata, valamint a Sapientia Alapítvány - számolt be pénteki lapszámában a Háromszék napilap Antal Árpád polgármestert idézve.

A társult intézmények vezetői 2020 februárjában jelentették be, hogy a Sepsiszentgyörgy központjában álló, romos állapotban lévő egykori Bodok szálló és a környezetében álló épületek helyén Románia egyik legmodernebb kulturális és ifjúsági központját építik fel a magyar állam támogatásával. Az eredeti elképzelés szerint a létesítmény a Tamási Áron Színháznak, az M Studio Mozgásszínháznak, a Cimborák Bábszínháznak, a Bod Péter Megyei Könyvtárnak és az Erdélyi Művészeti Központnak adna otthont, de helyet kapna benne egy koncertterem is.

Antal Árpád elmondta: a városi és megyei önkormányzat, valamint a Sapientia Alapítvány társulásáról szóló önkormányzati határozatot a prefektus megtámadta a közigazgatási bíróságon. Ezt a határozatot a Brassói Táblabíróság jogerősen érvénytelenítette.

Értelmezése szerint ez világos jelzés volt arra, hogy az önkormányzatok nem társulhatnak olyan jogi személlyel, melyet a magyar állam finanszíroz. A Sapientia Alapítvány ugyanis a magyar kormánytól kapta volna támogatásként azt a négymilliárd forintot, mellyel belépett volna a társulásba. Ebből az összegből a kulturális központ terveit, valamint a majdani épületegyüttes megfelelő működését biztosító műszaki felszereléseket, eszközöket szerezték volna be. Az építkezés költségeit a két önkormányzat állta volna.

A társulás meghiúsítása a terv módosítását tette szükségessé, hiszen a telkek egy része is - amelyekre a létesítményt tervezték - a Sapientia Alapítvány tulajdonát képezi. Antal Árpád elmondta: az önkormányzat a Sapientia hallgatólagos beleegyezésével kisajátítja az alapítványi ingatlanokat, így minden érintett rész a város tulajdonába kerül, és lehetővé válik a telkek tömbösítése.

A polgármester tájékoztatása szerint télen kezdődhet a tervezett létesítmény helyén álló épületek bontása, ám egyelőre parkolót létesítenek a felszabaduló területen. Antal Árpád idézte Orbán Viktor tusványosi tájékoztatását, mely szerint nem indulnak újabb határon túli beruházások a következő két évben, a magyar kormány a megkezdettek befejezésére összpontosít. Hozzátette: miután tisztázzák, milyen funkciói maradnak az épületnek, nemzetközi tervpályázatot írnak ki.

"Ez eltolja a megvalósítás határidejét, de megteremti a lehetőséget, hogy egy olyan épület jöjjön létre, mely a belváros képének alakulása szempontjából a 21. század egyik legfontosabb beruházása lesz" - idézte a Háromszék napilap a polgármestert.

Antal Árpád kitért arra, hogy Sepsiszentgyörgyön a kulturális központ mellett a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem épületét tervezték felépíteni magyar állami támogatással. Annak érdekében, hogy legalább az egyik építése elkezdődjön, és biztosíthassák az építkezés befejezését, úgy döntöttek, hogy a kulturális központ terveire szánt négymilliárd forintot az egyetem épületének megépítésére fordítják. Azt is hozzátette: a kulturális és ifjúsági központ építésének kényszerű halasztása akár azt is lehetővé teszi, hogy mégis a magyar állam támogatásával épüljön meg a létesítmény.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!