Egyiptomból kicsempészett műkincsre bukkantak egy brit aukció tételei között

Kultúra, 2019.01.09

Egyiptomból kicsempészett ókori műkincset azonosítottak egy londoni aukció tételei között - számolt be az egyiptomi régiségügyi minisztérium, amely szerint a lelet mostanra már visszakerült az észak-afrikai országba.

A szaktárca közlése szerint a régészeti leletre nemzetközi aukciós honlapokon végzett kutatások nyomán sikerült rátalálni - írja a BBC hírportálja.

A minisztérium szerint a lelet azonosítását követően leállíttatták az aukciót és eltávolíttatták a tárgyat a tételek közül.

Azt egyelőre nem tudni, hogy I. Amenhotep egyik kártusának - hosszúkás keret, amelybe az ókori egyiptomi fáraók és királynék nevét írták - töredékét hogyan és mikor csempészték ki Egyiptomból. A lelet korábban a karnaki templomegyüttesnél lévő szabadtéri múzeumban volt kiállítva.

A régiségügyi minisztérium az egyiptomi külügyminisztériummal, a Londonban lévő egyiptomi nagykövetséggel és a brit hatóságokkal együttműködve juttatta haza a töredéket, amely tavaly szeptemberben már a londoni követségen volt.

Az elmúlt években Egyiptom komoly erőfeszítéseket tett ókori leletei illegális kereskedelmének felszámolása érdekében.

Az észak-afrikai ország figyelmeztetett, hogy mindaddig nem működik együtt külföldi múzeumokkal az ókori egyiptomi lelőhelyeket érintő kiállítások szervezésében, amíg nem kapja vissza kicsempészett műtárgyait.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!