Együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület és a Magyar Művészeti Akadémia

Kultúra, 2019.10.22

Együttműködési megállapodást írt alá kedden a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület és a Magyar Művészeti Akadémia.

A hosszú távú megállapodást Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke és Vízkelety Mariann, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke írta alá a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) irodaházában. A dokumentumot Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára is megerősítette aláírásával - áll az MMA MTI-hez eljuttatott keddi közleményében.

Mint írják, az együttműködés célja, hogy a felek kölcsönösen segítsék egymás kulturális, ismeretterjesztő, közösségteremtő, nemzeti értékeink feltárását, megismerését és megőrzését szolgáló tevékenységét.

A két szervezet megállapodott, hogy tájékoztatják egymást saját szervezésben megvalósuló programjaikról, kiadványaikban publikálási, szakmai-tudományos programjaikon részvételi lehetőséget biztosítanak egymásnak. Közös jótékonysági eseményeket tartanak az együttesen meghatározott célok, társadalmi csoportok, határon belüli és kívüli szervezetek, közösségek javára.

Az együttműködés gyakorlati megvalósulásáról a két szervezet által delegált tisztségviselőkből felállított munkabizottság gondoskodik, a tapasztalatokat éves szinten közösen áttekintik.

A Magyar Művészeti Akadémia korábban már számos állami és civil szervezettel kötött hasonló megállapodást, köztük van az MTVA, a Filmalap, a NOE, a TIT, a HTOE, a Magyar Bor Akadémia és az Országos Bírósági Hivatal.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!