EKF - Három településen kínál programokat a Garten Balaton

Kultúra, 2021.07.28

Idén már három észak-balatoni településen: Lovason, Alsóörsön és Csopakon várja a közönséget kortárs képző- és fotóművészeti kiállításokkal, filmvetítésekkel, beszélgetésekkel és egyéb programokkal péntektől augusztus 21-ig a Garten Balaton Kortárs Művészeti Hetek, együttműködésben a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) projekttel.

A Garten Balaton a kortárs művészet egyik legfontosabb Balaton-felvidéki találkozási pontja, melynek célkitűzései találkoznak az EKF legfontosabb céljaival is - mondta el a Garten Balaton szerdai sajtótájékoztatóján Lovason a Veszprém-Balaton 2023 - EKF program megvalósításáért felelős kormánybiztos.

Navracsics Tibor kiemelte: az Európa Kulturális Fővárosa kezdeményezés feladata felhívni az európai közvélemény figyelmét egy-egy városra, régióra. Emellett azonban legalább ilyen fontos célja az EKF-nek a helyben élők hagyományait, identitását, összetartozását megerősíteni. A Garten Balaton pontosan erről szól: a rendezvénysorozat néhány év alatt a helyi művészeti élet fontos katalizátorává vált, miközben az általa bemutatott műalkotások az európai művészeti áramlatokba is beviszik Lovast - hangsúlyozta Navracsics Tibor.

Nagy Krisztián, a Veszprém-Balaton 2023 Kultháló VEB2023 projektjének menedzsere arról beszélt, hogy a Kultháló bázisai segítik a helyi művészek és a lokális közösség közötti kapcsolat kiépítését, erősítését, a lokálpatrióta életérzés kialakítását, miközben a helyi lakosság, valamint az arra nyitott közönség is részesévé válik az alkotótevékenységnek.

A Gartennel kialakított együttműködés a Kultháló első állomása, de két további helyszín: a szentbékkállai Pegazus és - könnyűzenei fókusszal - a Salföld Bánya is csatlakozott már az együttműködéshez - közölte.

Bánki Ákos és Schneller János, a Garten alapítói elmondták, a korábbi évekhez hasonlóan idén is a kortárs képzőművészet, szobrászat és fotográfia áll a rendezvénysorozat középpontjában. A három hetes fesztivál ideje alatt négy helyszínen hét kiállítás és két köztéri installáció valósul meg, melyeket számos társművészeti rendezvény kísér.

Lovason a Nagy Gyula Galéria kiállítótere ad otthont a Garten Balaton művészeti vásárnak, ahol a Határaink hívószóra 100 kortárs képzőművésztől a kurátorok mintegy 300 művet válogattak és állítanak ki. A galéria kerthelyiségében állítják fel a társművészeti programokat befogadó színpadot, valamint itt vetítik esténként a Garten Kertmozi képzőművészeti témájú filmjeit is.

Szintén Lovason, a Márffy-ház pajtája és kertje lesz a Zalaszentgróti művésztelep szobrászainak műveiből rendezett, szabadtéri kiállítás helyszíne, és itt lesz látható Kása Béla fotóiból készült szabadtéri kiállítás is, amely a hazai cigányság kultúráját ábrázolja. A lovasi Szőlőhegyen Koronczi Endre land-art installációja készül el, melynek főszereplője a szél és az általa táncoltatott nylonzacskók mozgása.

Felsőörsön Fotóudvar néven új helyszínnel bővül az eseménysorozat, ahol a kortárs fotográfiáé lesz a főszerep a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központtal kialakított együttműködésnek köszönhetően.

Csopakon a ZM&G galéria ad helyet Robitz Anikó Fény és felület című kiállításának, a galéria kertjében pedig Zámbó Attila szobrászművész vöröskőből és gránitból készült állatszobrai között sétálhatnak a látogatók.

Az alapítók kiemelték: a Garten nemcsak kiállításokkal, de számos kísérőprogrammal is várja az érdeklődőket. A Nagy Gyula Galériában például gyűjtőkkel, képzőművészekkel és műtárgypiaci szakértőkkel lesznek pódiumbeszélgetések olyan témákról, mint a műgyűjtés a vasfüggönyön innen és túl, a gyűjtői hálózatok, magyar művészek külföldi bemutatkozásai vagy a műtárgylopások.

Az interaktív tárlatvezetéseken művészek, művészettörténészek, műtárgypiaci szakértők és kurátorok más-más nézőpontból közelítenek ugyanazokhoz a képekhez, bevonva a hallgatóságot is az értelmezésbe; megrendezik a Garten képzőművészeti tábort, de fotómentő akciót is tartanak Lovason és Felsőörsön is.

A rendezvénysorozat részletes programja a www.gartenbalaton.com honlapon érhető el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!