TV műsor

Elektronikus zenei pályázatot írt ki a Hangfoglaló Program

Kultúra, 2019.08.13

Első alkalommal írt ki pályázatot elektronikus zenei előadók és producerek számára a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Programja.

Az NKA a Hangfoglaló Program indulása óta keresi a lehetőséget, hogy miként nyújthatna támogatást az úgynevezett elektronikus zenei szcéna feltörekvő képviselőinek, akik közül eddig is pályáztak néhányan az induló előadói, illetve a nemzetközi piacra lépést támogató alprogramokra - idézték fel a kiírók az MTI-hez kedden eljuttatott közleményükben.

Tavasszal ezért a Hangfoglaló Program kollégiuma - több a témában érintett, már befutott előadó és producer véleményét is kikérve - úgy döntött, hogy kísérleti jelleggel önálló pályázatot ír ki feltörekvő, tehetséges elektronikus zenei előadók és/vagy producerek számára.

A kollégium az induló előadói alprogram keretében kettő elektronikus zenével foglalkozó pályázót támogat 1,5-1,5 millió forinttal. A támogatás a "klasszikus" induló formációkhoz hasonlóan öt új dal felvételére, lemez megjelentetésére, klip készítésére és fellépésekre fordítható, illetve a kollégium által kijelölt mentor fix díjazására - közölték.

A közlemény idézi Bajnai Zsoltot, a kollégium vezetőjét, aki elmondta: ebben az esetben is külső szakértők véleményét fogják kérni, azaz a döntés előtt tizenöt zsűritag elektronikus úton mondhat majd véleményt a beérkezett anyagokról.

A végső döntést várhatóan a már lezárult, "hagyományos" induló előadói pályázattal együtt, október végén hozza meg a kollégium, így a két kiválasztott megnevezésére is ugyanakkor, november folyamán kerülhet sor.

A kedden közzétett pályázati felhívás a http://www.nka.hu/palyaztatas/aktualis_palyazati_felhivasok/hktp_190912 honlapon olvasható.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!