Élet menete - Takács Szabolcs: zsidó honfitársaink tragédiája az egyik legsúlyosabb teher a magyar történelemben

Kultúra, 2019.04.14

A pusztán zsidóságuk miatt meggyilkolt magyar honfitársaink tragédiája az egyik legsúlyosabb teher a magyar nemzet történelmében, amelyet nem szabad elfelejteni - mondta a Miniszterelnökség európai uniós politikák kialakításáért és koordinációjáért felelős államtitkára az Élet menete rendezvényen az MTI-nek vasárnap.

Az Élet menete Budapesten Takács Szabolcs a holokauszt áldozataira emlékező séta egyik céljának nevezte a társadalmi tudatosság növelését. Ami a második világháborúban Magyarországon és Európa-szerte történt, arra nincs semmilyen mentség és az soha többet nem fordulhat elő - hangsúlyozta.

"A náci megszállók és a velük kollaboráló hazaárulók által meggyilkolt zsidó honfitársaink sorsa arra emlékezet minket, hogy nincs semmilyen megalkuvás a nemzet egységének megőrzésében és a gyűlölet elutasításában" - fogalmazott. A 20. század borzalmai után már nincs helye semmilyen ártalmatlan zsidózásnak sem a közbeszédben, sem a politikai beszédben.

"Közös felelősségünk van abban, hogy a jelen generációk és az utódaink, tanulva a múlt hibáiból és őszintén szembenézve a mögöttünk hagyott problémákkal és torzulásokkal, egy tudatos és felelős döntést tudjanak hozni a jövőt illetően" - hangsúlyozta az államtitkár, rámutatva: ehhez nem csak egy közös megemlékezésre, hanem egy autentikus történelemszemléletre is szükség van.

Takács Szabolcs örömét fejezte ki, hogy ma Közép-Kelet-Európában az antiszemitizmus súlya fokozatosan csökken. Ezzel párhuzamosan azonban Európa nyugati felén felütötte a fejét egy újfajta antiszemitizmus, amely az európai zsidó-keresztény identitást fenyegeti - hívta fel a figyelmet. Emlékeznünk kell, ugyanakkor fel kell hívni a jelen generációk figyelmét is arra, hogy mi történik, ha az identitásunk veszélybe kerül, ha a gyűlölet veszi át a terepet - fűzte hozzá.

Az államtitkár felidézte: a holokauszt magyar áldozatainak emléknapját az első Orbán-kormány vezette be 2000-ben. A kabinet azóta is tudatos, megalkuvást nem ismerő zéró toleranciát hirdet az antiszemitizmus minden formája ellen - mondta.
(MTI)

Galériánk

Az Élet menete Budapesten Az Élet menete Budapesten Az Élet menete Budapesten
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!