Elhunyt Bráda Tibor Munkácsy Mihály-díjas festőművész

Kultúra, 2022.09.14

Életének 81. évében rövid, súlyos betegség után szeptember 8-án elhunyt Bráda Tibor Munkácsy Mihály-díjas festőművész - tudatta felesége, Deák Ilona szerdán az MTI-vel.

Bráda Tibor Karcagon született 1941-ben. A Magyar Képzőművészeti Főiskolán 1967-ben Pap Gyula, Sarkantyu Simon és Szentiványi Lajos tanítványaként kapott diplomát, már ugyanebben az évben oktatni is kezdett az intézményben.

1969-71-ben Derkovits-ösztöndíjasként Szentiványi Lajos tanársegédje, majd a szobrászok alakrajz tanára volt. 1971-től a Képzőművészeti Főiskola tanársegédje, majd adjunktusa volt, 1987-ben docens lett. Tanítványai voltak többek között Bihari Sándor, Karsai Ildikó, Morvai László, Nagy Andrea, Simon János, Szilva József.

A dunapART alkotóközösség művészeti vezetője. 1967-től kiállító művész. Figurális képeit határozott színkezelés, a színek finom összhangja jellemzi. Korai, sötétebb tónusú festmények után az 1970-es évek második felében gazdag koloritú, oldott festésű, kontrasztos színkompozíciókat alkotott. Az 1980-as évek közepére színvilága a pasztellszínek felé tolódott, az 1990-es években nagy formátumú festményeket készített.

Bráda Tibor a magyar szakrális képzőművészet meghatározó alkotója, a Festészet napja programsorozat megalapítója.

Főbb művei közé tartozik a Budai Gyermekkórház Neurózis Osztályán található ólomüveg-ablak (1968), a mátészalkai színház kazettás famennyezete (1988), a canberrai magyar nagykövetség fogadótermének kazettás famennyezete (1989), a Dunabank tárgyalótermének falkazettái (1991), a tiszaújvárosi római katolikus templom üvegablaka (1994), pannók Budapesten és Debrecenben.

Egyéni kiállításai voltak többek között 1974-ben a budapesti Stúdió Galériában, 1985-ben a Medgyessy-teremben Debrecenben, valamint 1991-ben Heidelbergben. A festőművész munkái válogatott csoportos kiállításokon 1968-tól az Ernst Múzeumban, 1968-ban, 1977-ben, 1984-ben, valamint 1988-ban a Műcsarnokban voltak láthatók. Művei megtalálhatóak többek között a Magyar Nemzeti Galéria, valamint a Petőfi Irodalmi Múzeum közgyűjteményeiben.

Munkásságát 1984-ben Munkácsy Mihály-díjjal, 1990-ben a nápolyi Italia 2000 festészeti verseny 3. díjával, 2008-ban Pege Aladár-emlékdíjjal ismerték el. 2002-ben a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült, 2021-ben Pro Cultura Christiana-díjat kapott.

Bráda Tibortól október 11-én a Farkasréti temetőben vesznek végső búcsút.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!