Elhunyt Kruza Richárd lengyel származású dzsessz zenész

Kultúra, 2020.03.20

Elhunyt Kruza Richárd lengyel származású dzsessz zeneszerző, vibrafonos, zongorista, a Zeneakadémia jazz tanszakának korábbi tanára. A több mint ötven éve Magyarországon alkotó művész 80 éves volt.

Kruza Richárd csütörtökön hunyt el, hosszan tartó betegségben - közölte felesége, Kruzáné Kovács Katalin és egykori növendéke, Weisz János pénteken az MTI-vel. Ryszard Ludomir Kruzaként született 1939-ben a lengyelországi Chojnicében. Édesanyja zongoraművész volt, hatéves korától tanult zongorázni, tizennégy évesen már klubokban játszott saját zenekarral. A hatvanas években a lengyel kultúra egyik legfontosabb centruma, a gdanski Zak központ egyik fő közreműködője volt, itt több avantgárd műhöz, kabarékhoz, színházi darabokhoz írt zenét. 1967-ben költözött Magyarországra, ahol évtizedeken át volt a dzsesszélet egyik meghatározó szereplője. A zenekritikusok és közönség egyaránt a legjobb európai vibrafonművészek közé sorolta Kruzát, aki vendégművészként játszott az Interbrassban és a Deseő együttesben. 1972-ben egy időre Kanadába költözött, ahol zeneszerzéssel és zenerendezéssel foglalkozott. Több éven át tanított a Bartók Béla Zeneművészeti Főiskola jazz tanszakán, illetve a Béla Bartók Konzervatóriumban. Önálló szerzői lemeze Oui címmel 1988-ban jelent meg, zenélt Berki Tamás első albumán, az Igazi paradicsomon (1984), a Gonda-Kruza-Pleszkán trió Keyboards című korongján (1986), Deseő Csaba The Swinging Violin című lemezén (1993). Számos zenei tankönyvet írt, évtizedeken át fejlesztette saját találmányát, egy új típusú vibrafont. A multifunkcionális elektroakusztikai hangszert, a polyvibe-ot a budapesti Magyarországi Lengyelség Múzeuma és Levéltára ünnepélyes megnyitásán mutatták be. Fő zeneművei közé tartozik a Rövid pogány mise szimfonikus zenekarra és jazz négyesre, A király meghal című alkotás (ez Ionesco darabjának pantomim feldolgozásához készült), a Bluesology trilógia (az EBU Big-Band számára). Kvartettjével 1964-ben a wroclawi Jazz nad Odra Fesztiválon két első díjat nyert, a Gonda-Kruza Quartettel második helyezést ért el a székesfehérvári Interjazz Fesztiválon (1969).
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!