Elstartolt a III. Tisza-tavi PET Kupa

Kultúra, 2022.06.17

Tizennégy pillepalackokon lebegő hajóval és kenus különítménnyel startoltak el a csapatok pénteken a folyótisztító és hulladékgyűjtő III. Tisza-tavi PET Kupán Tiszafüredről.

Elstartolt a II. Tisza-tavi PET Kupa Több mint kétszáz petkalóz saját készítésű tutajjal Tiszafüredtől Tiszanána-Dinnyéshátig gyűjti a hulladékot a Tisza-tóról és az ártéri erdőkből vasárnapig.

A kormány célja a Kárpát-medence környezetének megóvása, ebben a Tisza-tó megtisztításának kiemelt szerepe van - mondta a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) környezetvédelemért felelős helyettes államtitkára pénteken Tiszafüreden.

Keszthelyi Nikoletta a Tisza-tó partján, a Morotva Kerékpáros Pihenőben tartott ünnepélyes megnyitón elmondta: megkezdték az illegális hulladéklerakók felszámolását, a HulladékRadar applikációval a lakosság is segíteni tudja a hatóságok munkáját a hulladék felszámolásában.

Hangsúlyozta, a kormányzati tevékenység mellett fontos a lakosság, a fogyasztók elhivatottsága, felelősségvállalása is a környezet megóvása érdekében. Hozzátette, a Pet Kupa civil kezdeményezés, amelyet a Technológiai és Ipari Minisztérium és jogelődjei évek óta támogatnak, idén például harmincmillió forinttal. A helyettes államtitkár a kezdeményezést nemzetközi szinten is példaértékűnek nevezte.

Ujvári Imre, Tiszafüred polgármestere (Fidesz-KDNP) elmondta: sokat tettek a Tisza-tó megtisztításáért az elmúlt években is, de a hulladék az árhullámmal időnként "újratermelődik". Ez ellen évről évre "felveszi a harcot" ez jó közösség - tette hozzá.

Lovas Attila, a Közép-Tiszai-Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) igazgatója üdvözölte, hogy az eseményen számos fiatal is van, akik ösztönözhetik környezetüket a természet megóvására.

Tamás Zsolt, a PET Kupa versenyigazgatója megköszönte az önkéntesek munkáját, Molnár Attila Dávid, a PET Kupa társalapítója pedig arról beszélt, hogy a Tisza-tó vizes élőhely, turistaparadicsom és jó példa arra, hogy az ember nem csak pusztítani képes, hanem csodálatos élőhelyet létrehozni is. Kiemelte, hogy a versenyre a kárpátaljai Ungvárról is érkeztek pedagógusok.

Epres Attila, Jászai Mari-díjas magyar színész, aki a versenyen a "PET-mester" szerepét töltötte be, elmondta: a szétválogatott hulladék nagyobb része - mintegy 60 százaléka - újrahasznosul. A Tisza-tó egy csodálatos élőhely, amelyet érdemes tisztán tartani - jegyezte meg.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint tizedik éve szervez az ötletgazda Természetfilm.hu Egyesület pethajós, folyami versenyeket a Tiszán és mellékfolyóin, idén három versenyt hirdettek meg (III. Tisza-tavi, X. Tiszai, III. Bodrogi PET Kupa).

A Tisza-tó térsége az elmúlt években fontos központjává vált a folyótisztító környezetvédő programoknak. A nyári versenyeken túl egész évben szerveznek hulladékgyűjtő akciókat: korábban a Tisztítsuk meg az országot! program során gyűjtötték a hulladékot a Közép-Tiszai-Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) közreműködésével, valamint elindították a Mosolygó Zsák programot. A közelmúltban több száz zsák hulladék gyűlt össze a rendszeres céges csapatépítő eseményeknek köszönhetően. A térség szerepvállalása a folyótisztító munkában felértékelődött: a vízügy oldaláról a kiskörei duzzasztógát a hulladék megállításának egyik kiemelt eszközévé vált, miközben a PET Kupa folyamatosan fejlődő kiskörei Folyómentő Központja - az ismeretterjesztésen túl -, a hulladék szakszerű szelektálásáról gondoskodik.

A tó szennyezettségi állapotát tavasszal felmérték a PET Kupa folyómentői, akik 50 különböző szennyezettségű helyszínt, köztük több, súlyosan szennyezett petbányát fedeztek fel. Az eredmények a tisztatisztatérkép.hu oldalon követhetőek nyomon. A térkép a nemzetközileg népszerű, TrashOut hulladéktérképező applikáció adatait jeleníti meg, nemcsak a térségről, hanem a forrásvidéktől egészen a torkolatig mutatja a Tisza és mellékfolyóinak hulladékhelyzetét. A PET Kupa hagyományaihoz híven, a Tisza-tóból kigyűjtött és 14 különböző frakcióra szétválogatott hulladék nagyobb része - mintegy 60 százaléka - újrahasznosul.

A résztvevők biztonságát a Felső-Tiszai Búvár és Vízimentő Egyesület hajóegységei felügyelik. A versenyt záró eredményhirdetés és díjátadó a Tiszanána-Dinnyéshát Kikötőben, június 19-én, vasárnap, lesz.

(FOTÓ)
(MTI)

Galériánk

Elstartolt a II. Tisza-tavi PET Kupa Elstartolt a II. Tisza-tavi PET Kupa Elstartolt a II. Tisza-tavi PET Kupa
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!