Ennio Morricone halála - Győri Filharmonikusok: nagy megtiszteltetés volt együtt játszani az olasz zeneszerzővel

Kultúra, 2020.07.06

Nagy megtiszteltetés volt együtt játszani Ennio Morricone kétszeres Oscar-díjas olasz zeneszerzővel, karmesterrel, halála a Győri Filharmonikus Zenekar minden tagját mélyen érintette - mondta Fűke Géza, a zenekar igazgatója hétfőn az MTI-nek.

Ennio Morricone hétfő hajnalban, egy római klinikán hunyt el. Karrierje során több mint 500 filmhez írt zenét, köztük az Egy maréknyi dollárért és a Volt egyszer egy vadnyugat című klasszikusokhoz.

A Győri Filharmonikus Zenekarral 2004-ben játszott először a zeneszerző, 2009-ben pedig 12 koncertből álló, három kontinenst érintő turnéra indultak.

Fűke Géza felidézte, hogy miután 2008 júliusában átvette az igazgatói posztot a zenekar élén, novemberben születésnapi köszöntőt küldtek a zeneszerző nyolcvanadik születésnapjára. A válasz egy felkérés formájában érkezett a zeneszerző ügynökségétől, így léptek fel együtt 2009 májusában Afrikában, Ázsiában és Európában.

Ennio Morricone Győrben készült fel a zenekarral a turnéra. Először hat fellépésben állapodtak meg, de a zeneszerzőnek annyira megtetszett a zenekar, hogy végül további hat koncerten dolgoztak együtt - emlékezett az igazgató.

Fűke Géza szerint Ennio Morricone "emberi volt, soha nem éreztette, hogy ő ki". Nagyszerű volt együtt dolgozni vele, nemcsak a személyisége miatt, hanem azért is, mert ki tudná jobban vezényelni azokat a darabokat, mint maga a szerző - mondta.

"Kiváló zenéket írt és azokat játszani is nagy élmény volt. Ennek az áldott állapotnak minden egyes pillanata olyan élmény volt, amelyet soha nem fogunk elfeledni" - hangsúlyozta a zenekar igazgatója.

Kiemelte azt is, hogy a róla készített fotó paszpartujára Ennio Morricone azt írta: nagyrabecsülését fejezi ki a zenekar tagjainak tehetségükért és gyakran állítja példaként a zenekart zenéje tolmácsolása kapcsán. "Ez nagy megtiszteltetés számunkra a mai napig" - mondta.

Fűke Géza kitért arra is, hogy az Ennio Morriconéval közös munka olyan löketet adott, amely meghatározta a további évek fejlődését és sikereit.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!