Esti mese a Család-barát műsorvezetőitől

Kultúra, 2020.04.03

Otthonaikból jelentkeznek a Duna Televízió magazinműsorának, a Család-barátnak a műsorvezetői délelőttönként, emellett esti mesével is várják a nézőket a műsor Facebook-oldalán.

A Család-barát műsorvezetői a megszokott stúdiós környezet helyett otthonaikból jelentkeznek délelőttönként élőben a műsor Facebook-oldalán és megmutatják, mivel is töltik az idejüket, illetve tippekkel látják el nézőiket. Esténként pedig teljesen új oldalukról mutatkoznak be, ugyanis ettől a héttől 20 órától esti mesével várják a gyerekeket - olvasható az MTVA MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

Mint írják, régi és új kedvencek hangoznak majd el esténként. Rátonyi Kriszta például Csukás István szerethető történetei közül válogatott, Csalami Csabától "fiúsabb" mesék, mondák lesznek hallhatók, de Lázár Ervin, valamint Lackfi János meséje, továbbá Grimm-mese és A Négyszögletű Kerek Erdő egy jól ismert részlete is elhangzik Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie tolmácsolásában.

A műsorvezetők legkedvesebb meséi mellett a nézők kedvencei is sorra kerülnek.

A közleményben Novodomszky Évát idézik, aki elmondta, hogy régi vágya válik valóra. "Gyerekkorom óta nagyon szeretem a meséket. A főiskolán a kis diákjaimnak olvastam fel többször, amióta pedig megszülettek a fiaim, nekik mesélek. Nagyon élvezem!" - árulta el a műsorvezető, aki hozzátette, hogy többek között gyermekei és saját kedvenc meséit is felolvassa majd.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!