Februárban kezdik forgatni a Boldog Brenner Jánosról szóló tévésorozatot

Kultúra, 2022.01.26

Februárban kezdik forgatni Szentgotthárdon és környékén a Boldog Brenner János vértanú, áldozópap brutális meggyilkolásáról szóló Legyetek szeretettel című tévésorozatot - közölték az MTI-vel az alkotók szerdán.

Szilágyi Andor rendező elmondta: Brenner János alakját a Weöres Sándor Színház fiatal színésze, Jámbor Nándor formálja meg. Mellette a szombathelyi és a zalaegerszegi színház több művésze szerepel a filmben, a statisztákat pedig helybeli jelentkezők közül választották ki.

Hozzáfűzte: a forradalmat követő egyházüldözés áldozatává lett fiatal káplán, Brenner János megölésének körülményeit máig homály fedi, a filmbeli nyomozás bepillantást enged a kommunista hatalom restaurációjába 1956 után.

A cselekmény "vezető szála", egy youtuber érkezése Szentgotthárdra, aki ki akarja deríteni Brenner János haláláról az igazságot - mondta a rendező.

Kérdezgetni kezdi az embereket, majd olyan "misztikus találkozásban" lesz része, amely az ő életét is teljesen megváltoztatja - tette hozzá Szilágyi Andor, aki többek közt a Mansfeld Péterről szóló filmet is rendezte.

Hozzátette: a forgatások többsége az eredeti helyszíneken vagy azok közelében zajlik, több jelenetet pedig a szentgotthárdi városháza épületében vesznek fel, amely egykor ciszterci apátsági kolostor volt.

A Nemzeti Filmintézet 550 millió forintos támogatásával készülő hétrészes sorozatot decemberben mutatják be a Hír Televízióban - közölte.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!