Félig már elkészült a szabadkígyósi Wenckheim-kastély felújítása

Kultúra, 2020.06.25

Félig már elkészült a szabadkígyósi Wenckheim-kastély és kastélypark turisztikai célú felújítása - tájékoztatta a Békés Megyei Kormányhivatal az MTI-t.

Mint írják, a Takács Árpád Békés megyei kormánymegbízott által összehívott csütörtöki koordinációs értekezleten elhangzott, hogy a napokban kerül helyére a kápolna melletti torony újjáépített 25 tonnás sisakja és a csigalépcső 5 tonnás toronysisakja.

Takács Árpád kiemelte, hogy a beruházás egyszerre szolgál turisztikai, hagyományőrző és identitást erősítő célokat. Hozzátette, hogy a kastélyt 1875 és 1879 között egy olyan család építtette, amelyik számos elöljárót adott a megyének és az országnak, hiszen báró Wenckheim Béla vármegyei főispán, belügyminiszter és miniszterelnök is volt.

Az Ybl Miklós tervei alapján eklektikus, neoreneszánsz stílusban épített kastély felújítását az Európai Unió 1 milliárd 500 millió forint összegű támogatta, amelyet a kormány 1 milliárd 734 millió forinttal egészített ki. Az első ütemben megújul a főépület, a torony, kiállítótereket alakítanak ki és részlegesen megújul a kastélypark is. Megvalósul a kastély teljes külső rekonstrukciója, a tető, a külső nyílászárók cseréje, a teraszok újraszigetelése, a földszinti részt pedig történelmi pompájában állítják helyre.

A tanácskozáson elhangzott, hogy bár nem a kastélyfelújítás szerves része, de a Modern Városok Programban mintegy 2,2 milliárd forintból 20 kilométer hosszúságú "Wenckheim-kerékpárút" létesül, amely négy Békés megyei Wenckheim-kastélyt köt majd össze: a szabadkígyósit, a gyulait, a gerlait és a póstelekit - olvasható a közleményben.

A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében országosan összesen 39 műemlék - 20 kastély és 19 vár - újul meg.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!