Fesztivállal zárja idei évadát a Thália Színház

Kultúra, 2022.05.19

Fesztivállal zárja idei évadát a Thália Színház: június 5. és 11. között rendezik meg a Thália Fesztivál 2022 elnevezésű programsorozatot, amelyen 12 előadással határon túli és vidéki színházak mutatkoznak be Budapesten.

A rendezvény magában foglalja a Vidéki Színházak Fesztiválját és a Határon Túli Magyar Színházak Szemléjét, amelyeket a világjárvány miatt az elmúlt két évben nem tudtak megrendezni. A Thália Színház két fesztiválja az idén összevont formában tér vissza - mondta Lantos Anikó fesztiváligazgató az esemény csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Hozzátette: a fesztivál hét napja alatt 12 előadást, köztük hét nagyszínpadi produkciót és öt stúdiódarabot láthat a közönség.

Kiemelte: a programsorozatot június 5-én, pünkösdvasárnap a csíkszeredai Csíki Játékszín nyitja a nagyszínpadon Shakespeare III. Richárd című darabjával, amely Vladimir Anton ötletgazdag rendezésében látható. Hozzátette: az előadás nem a klasszikus színrevitele a drámának, a média is nagy szerepet kap az előadásban, amelyben kivetítőn láthatók a színpadon és a háttérben zajló események.

Szintén vasárnap a Thália Télikertben látható a Szegedi Nemzeti Színház előadása, Cédric Chapuis Élet-ritmusra című darabja Hojsza Henrietta rendezésében, Medveczky Balázs színész egyszemélyes előadásában.

Pünkösdhétfőn Tatabányáról érkezik a Jászai Mari Színház produkciója, Gogol A revizor című műve Fehér Balázs Benő rendezésében. Ugyanezen a napon a Thália Télikert ad otthont a marosvásárhelyi Yorick Stúdió háromszereplős, Lázadni veletek akartam című előadásának. Bódi Attila művét Sebestyén Aba állította színpadra.

Június 7-én, kedden a nagyszínpadon Dosztojevszkij A Karamazov testvérek című műve a kaposvári Csiky Gergely Színház előadásában, Szabó K. István rendezésében látható. A rendező elmondta: a töredékekből álló, szövevényes anyagban nehéz volt kiindulópontot találni egy következetesen felépített, követhető színpadi változat elkészítéséhez. A történetben a patriarchális berendezkedés, az apa és fiai történetének kibomlása, a bűn szövevényes útja, a tettek és a gondolatok következményeivel való szembenézés foglalkoztatta.

A Thália Télikertben június 7-én ismét egy marosvásárhelyi előadás, a Spectrum Színház produkciója, Bogdán Zsolt és Bartis Attila estje várja a közönséget, Amikor. címmel.

A Miskolci Nemzeti Színház előadásában Hunyady Sándor Feketeszárú cseresznye című művét június 8-án, szerdán láthatja a közönség a nagyszínpadon, Szőcs Artur rendezésében, aki elmondta: évek óta készült a darab színpadra állítására. Hunyady Sándor művéhez bátran nyúlt, levéltárakból is kutatott hozzá anyagot. A 2019 őszén bemutatott produkciót a két színházi leállás ellenére azóta is teltházzal játsszák - mondta.

Június 9-én, csütörtökön ismét két produkció szerepel a programban. A nagyszínpadon Yasmina Reza Az öldöklés istene című darabja, a Győri Nemzeti Színház produkciója, Bakos-Kiss Gábor rendezése, a Télikertben a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház A mi kis városunk című előadása, Ilja Bocsarnikovsz rendezése látható.

Ilja Bocsarnikovsz rendező kiemelte: minden darabban az érdekli leginkább, hogy hogyan lehet megtalálni a kizárólagos, feltétel nélküli boldogság lehetőségét. Mindig arra törekszik, hogy ha választ nem is adhat, de olyan kérdéseket tegyen fel, amelyek közelebb visznek ahhoz, hogy meg tudjuk ragadni, mi is az a boldogság. A kis vidéki városról szóló történetben is ez érdekelte.

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Örkény István Tóték című groteszk drámáját mutatja be június 10-én, pénteken a nagyszínpadon. A művet Bocsárdi László rendezésében tekintheti meg a közönség.

Június 11-én, szombaton a nagyszínpadi produkciók sorát Tolsztoj Anna Kareninája zárja. Az Újvidéki Színház előadását Dejan Projkovszki rendezte. Ugyanezen a napon a Télikertben Mrozek Emigránsok című színjátéka látható, Pataki András rendezésében, a Soproni Petőfi Színház előadásában.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!