Fölszállott a páva - Öt produkció már a döntőben

Kultúra, 2019.12.06

Öt produkció jutott a Fölszállott a páva idei gyerekévadának első, péntek esti középdöntőjéből a döntőbe, a szabadkártya sorsáról a nézők döntehettek.

A Duna Televízióban 19 óra 30 perctől sugárzott műsorban a gyerekek ezúttal is négy kategóriában - énekes szólisták és énekegyüttesek; hangszeres szólisták és zenekarok; táncos szólisták és táncospárok; néptáncegyüttesek - mérhetik össze a tudásukat. Karácsony előtt derül ki, kik lesznek a kategóriák legjobbjai és ki lesz 2019-ben a nézők kedvence.

Az első középdöntőben a táncos szólisták és táncospárok közül ifj. Mahovics Tamás (Békés), a táncegyüttesek közül a Debreceni Hajdú Táncegyüttes Utánpótlás Csoportja, az énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriájában a Szejke Barka testvérpár (Hódmezővásárhely), a hangszeres szólisták és zenekarok közül pedig Hajdu-Németh László (Budapest) jutott a döntőbe.

A középdöntőben a szabadkártyák sorsáról már nem a zsűri, hanem a közönség dönt. A nézők a műsor ideje alatt savazhattak kedvenc produkciójukra sms-ben és a Médiaklikk Plusz mobilapplikáción keresztül. Szabadkártyával jutott a döntőbe Szász Csanád László (Erdély - Körtvélyfája).

A műsorról további részletek, valamint a versenyzők kódjai a https://mediaklikk.hu/folszallottapava oldalon olvashatók.

A zsűri tagja Sebestyén Márta Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas népdalénekes, Prima Primissima és UNESCO-díjas előadóművész; Salamon Beáta előadóművész, népihegedű-tanár, a népművészet ifjú mestere, a Magyar Arany Érdemkereszt birtokosa; Kocsis Enikő Harangozó-díjas koreográfus, táncművész, a Szentendre Táncegyüttes, a Győri Lippentő és a Fitos Dezső Társulat művészeti vezetője; Eredics Gábor Kossuth-díjas népzenész, a Vujicsics Együttes vezetője, a Zeneakadémia tanára, valamint Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas koreográfus, táncművész, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti igazgatója, a Honvéd Együttes igazgatója.

A műsorban egy különleges produkciót, a Duna Művészegyüttes előadásában, a Ghymes együttes zenéjére készült Hamupipőke című darab részletét is láthatták a nézők.

A MTVA és a Hagyományok Háza, valamint szakmai partnere, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület népzenei és néptáncos tehetségkutatóját idén is Morvai Noémi és Novák Péter vezeti.

A jövő héten a második középdöntővel folytatódik a műsor.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!