Fülöp Attila: a fogyatékosággal élők is tudnak értéket teremteni

Kultúra, 2022.12.08

A fogyatékosággal élők  is tudnak értéket teremteni, szépet és jót létrehozni  - hangsúlyozta Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára az Adventi Lámpások esemény csütörtöki megnyitóján Budapesten, a Pasaréti Közösségi Házban.

A kormány azért dolgozik, hogy bebizonyítsa: azok is szeretnének értékes munkát végezni, akiknek megváltozott a munkaképessége - hangsúlyozta, Fülöp Attila kiemelve, hogy a Lámpás '92 Közhasznú Alapítvány eseménye egyebek mellett erre mutat példát.

Mint mondta, reméli, hogy az ilyenfajta kezdeményezések minél több gazdasági döntéshozó számára mutatják meg, hogy érdemes a megváltozott munkaképességű embereknek munkát adni. Úgy vélte, hogy az együttműködés lehetőségét a foglalkoztatás terén kell keresni és ehhez szüksége van a kormányzat mellett a társadalom összefogására.

Inspiráló és értékteremtő munka zajlik a Lámpás '92 Közhasznú Alapítványnál és az Adventi Lámpások esemény ráirányítja a figyelmet a fogyatékosággal élők művészeti alkotásaira is - hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, aki szerint az értékteremtő közösség a társadalom számára is például szolgálhat. Megmutatja egyebek mellett, hogyan lehet a hátrányból erőt kovácsolni.

A kormányszóvivő közölte, hogy Magyarországon csaknem egymillió embert érint a fogyatékosság ügye, hazánkban minden második megváltozott munkaképeségű ember dolgozik. Tíz évvel ezelőtt ez a szám még csak 18 százalék volt, korábban sokan a segélyt és támogatást várták, de az elmúlt években már többen gondolják úgy, hogy munkával szeretnék maguknak megteremteni, kiegészíteni a megélhetést.

Szentkirályi Alexandra mindenkit arra biztatott, hogy karácsonyra olyan ajándékokkal lepjék meg családtagjaikat, ismerőseiket, amellyel az alkotóknak is örömet szereznek.

Varga Zoltán, a Lámpás '92 Közhasznú Alapítvány elnöke elmondta: immár 30 éve elsősorban értelmi fogyatékosággal élő emberek lakhatását, ellátását, foglalkoztatását és művészeti képzését biztosítják. Több száz embert 19 intézményben látnak el. Több mint két évtizede nyújtanak foglalkoztatást különféle műhelyekben, a hagyományőrző tevékenység mellett az újrahasznosításra helyezik a hangsúlyt. A fennállásuk évfordulója alkalmából jubileumi sorozattal készülnek, ennek része az adventi esemény is.

Az estig tartó ünnepi forgatagon arcfestés és karácsonyfadísz-készítés, játékbemutató, kézműves vásár és gasztronómiai finomságok várják az érdeklődőket.

A Lámpás '92 Alapítvány értelmi fogyatékosággal élő képzőművészei a helyszínen alkotnak, de versmondás, sütikészítés és csokitotó is szerepel a programban. Az eseményen közreműködik egyebek mellett Kollányi Zsuzsi énekes és Gryllus Vilmos zenész, előadóművész.

(FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!