Gróf Teleki Pál miniszterelnök eddig ismeretlen búcsúleveleit mutatták be Budapesten

Kultúra, 2019.04.03

Gróf Teleki Pál (1879-1941) miniszterelnök eddig ismeretlen búcsúleveleit mutatták be szerdán Budapesten, az egykori miniszterelnök halálának 78. évfordulóján a Fővárosi Levéltárban. A leveleket a politikus Incze Péter magántitkárának írta öngyilkossága előtt.

A fővárosi önkormányzat támogatásával kerültek a levéltár tulajdonába Gróf Teleki Pál eddig ismeretlen búcsúlevelei az Incze család irataival együtt. Incze Péter hosszú éveken keresztül az egykori miniszterelnök magántitkáraként dolgozott - hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes a szerdai budapesti sajtótájékoztatón.

Ablonczy Balázs történész kifejtette: eddig ismert volt az 1950-es évek végén előkerült, Horthy Miklós kormányzónak írt búcsúlevél, de Teleki feleségének írt búcsúlevele a mai napig nem került elő.

A most bemutatott, a személyi titkárának szóló két levél közül az egyik sokkal személyesebb, szikár hangvételű dokumentum, amelyben Teleki többek között az írja, hogy megutálta az embereket, valamint azt kéri Inczétől, hogy mindenféle külsőség nélkül temessék el és a sírkövére ne írják fel a nevét. A levél borítékján az Inczének sürgősen felirat olvasható - tette hozzá.

A másik, többször átdátumozott iratban egy általános rendelkezés olvasható a saját temetéséről és a könyveiről, ebben azt kéri Inczétől, hogy temetésére csak ő kísérje el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!