Hallássérülteknek ad ingyenes koncerteket az Óbudai Danubia Zenekar

Kultúra, 2020.02.03

Hallássérülteknek ad ingyenes koncerteket az Óbudai Danubia Zenekar február 7-én, március 26-án és május 15-én a Budapest Music Centerben, az eseményeken a résztvevők igénybe vehetik a világ legerősebb hallókészülékét is - hangzott el hétfőn az M1 aktuális csatornán.

A lakosság széles körét érinti a halláskárosodás problémája, erre is fel akarják hívni a figyelmet a koncerteken. A zenei eseményeken jeltolmács is jelen lesz, a márciusi koncerten pedig hallásvizsgálaton vehetnek részt az érdeklődők.

Az 1770-ben született német zeneszerző 25 évesen szembesült a halláskárosodás első jeleivel, élete végére pedig teljesen megsüketült, sok művét már kizárólag belső hallására hagyatkozva komponálta. Ezért is szeretnék, ha az ő művein keresztül találkozhatnának a hallássérültek a klasszikus zenével - közölte Hámori Máté, a Danubia Zenekar művészeti vezetője.

Hozzátette, az első koncert pénteken lesz, amelyet egy márciusi és májusi esemény fog követni. A koncertsorozat mindhárom programja ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A zenei programokon szerepel többek között az első és az ötödik szimfónia, Beethoven-nyitányok és kamaraművek is, az utolsó koncerten jelen lesz vendégként a Nemzeti Énekkar kórusa is.

A Óbudai Danubia Zenekar minden évben egy zeneszerző művei köré szervez koncertsorozatot, idén Ludwig van Beethovenre esett a választás, hiszen a bécsi klasszika kiemelkedő alakja 250 éve született - hangzott el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!