Hangfoglaló Program: 21 zenekar kapott támogatást

Kultúra, 2018.11.05

Huszonegy induló zenekar kapott támogatást az NKA Hangfoglaló Program új, immár ötödik évada első alprogramjában. A nyertes előadók hang- és képfelvétel elkészítésére két-kétmillió forintot fordíthatnak.

"Az augusztus 6-i határidőig 309 előadó nyújtott be pályázatot az induló zenekari alprogramhoz, közülük a szakmai zsűri 78-at hallgatott meg élőben októberben, az ő listájuk alapján döntött a kollégium. A nyertesek öt új dalt vehetnek fel, hanghordozót és klipet készíthetnek" - mondta Bajnai Zsolt, a Hangfoglaló Program megvalósításáért felelős kollégium vezetője a hétfői eredményhirdetésen az újbudai A38 hajón.

A 2018/2019-es évad nyertes induló zenekari listáján az Antal Gábor Trio, az Árnyéknyúl, a Bep-Hop Slammers, a Carson Coma, Dánielfy Gergő és az Utazók, a Darjeeling, a DLRM, a Haraszti Ádám Projekt, a Kassandra, a Madrapur, a Marble Mist, a Néhai Bárány, az Ohnody, a Plasticocean, a Ruby Harlem, a Slow Village, a Terra Profonda, a Pontiac, a Sharon's és a Tibes szerepel, nekik az NKA Hangfoglaló Program kollégiumának tagjai adták át az elismerő oklevelet. A Fangler's a Budapest Music Expón rendezett megyei tehetségkutatók országos döntőjének győzteseként lett támogatott együttes.

Bajnai Zsolt az eseményen kiemelte: a 309 pályázó zenekar nemcsak azt mutatja, hogy van legalább 1500 ember, aki önmagának és másoknak boldogságot akar szerezni a zenéléssel. "Azt is üzeni, hogy volt értelme a Hangfoglaló Program elmúlt öt évének, öt év alatt 3,5 milliárd forintot a könnyűzenére fordítani".

A Hangfoglaló Program (korábban Cseh Tamás Program) Induló Előadói Alprogramjában a most kihirdetett formációkkal együtt eddig 140 zenekar és énekes kapott támogatást, köztük olyan, ma már befutott zenekarok, mint a Margaret Island, a Lóci Játszik, a Run Over Dogs vagy a USEME.

A Hangfoglaló Program nemcsak pénzzel, hanem mentorokkal, és egy éven keresztül fellépési lehetőségek biztosításával, illetve megjelenési lehetőségekkel is segíti a kiválasztottakat.

A hétfői eredményhirdetésen fellépett a tavalyi évadban támogatott Bluebay Foxes, illetve az egyik idei győztes, a Carson Coma, amely nagy sikert aratott energikus előadásával. A Carson Coma frontembere, Fekete Giorgio az MTI-nek elmondta: a zenekar 2015-ben gimis zenekarként indult, vidám beatzenét játszik és túl van már egy EP-n, egy videoklipen (What A Time to Be Alive), valamint néhány tehetségkutatón.

"Korábban inkább neopszichedelikus zenét játszottunk, mostanában a dolgok inkább a hatvanas évek beatzenéje körül forognak nálunk. Már készülünk a bemutatkozó nagylemezünkre és a következő klipre, a jövő tavaszt és nyarat szeretnénk már végigkoncertezni" - tette hozzá.

A hattagú budapesti Carson Comában az énekes-gitáros Fekete Giorgio mellett Bóna Zsombor gitározik és vokálozik, Gaál Péter ütőhangszereken játszik, Héra Barnabás dobol és vokálozik, Jónás Attila basszusgitározik, Kun Bálint pedig a billentyűs hangszereket szólaltatja meg és vokálozik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!