Három nyelven csendül fel a Csendes éj hátrányos helyzetű gyerekek közreműködésével

Kultúra, 2022.12.07

Nehéz anyagi körülmények között élő gyerekek adják  elő lovári, angol és magyar nyelven a Csendes éj című klasszikus karácsonyi dalt Lakatos Mónika, Nótár Mary, Takács Nikolas, valamint a Szent Efrém Férfikar közreműködésével a Közös hang program keretében megjelent felvételen - olvasható az MTI-hez eljutott szerdai tájékoztatóban.

A Danubia Zenekar és a Máltai Szimfónia közös programja a felzárkózó településeken élő, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat zenei esélyteremtő programjában tanuló gyerekek művészi integrációját támogatja. A kezdeményezésben a zenekar tagjai személyes kapcsolatot alakítanak ki a Máltai Szimfóniában hangszeren tanuló gyerekekkel és tanáraikkal, a rendszeres találkozások során közös művészi célokat álmodnak meg, majd a közös próbákat követően együtt lépnek fel - áll a közleményben.

A Danubia Zenekar tagjai az elmúlt két évben rendszeresen ellátogatták a Heves megyei Tarnazsadányba, Tarnabodba és Erkre, hogy a gyerekekkel együtt készüljenek a közös fellépésekre.

Mint írják, decemberben a Máltai Szimfónia további helyszíneket keres fel. A program célja a gyerekek és tanáraik támogatása és a zenélésre való ösztönzése. Tervek között szerepel további régiók bevonása a programba.

A tájékoztató szerint Báder Ernő, a Máltai Szimfónia művészeti vezetőjének ötlete volt, hogy a hónapok óta tartó közös munkát ne csak koncerteken, hanem egy közös dalban is megmutassák az ifjú zenészek és mestereik, ezért született meg a Csendes éj feldolgozása.

Hámori Máté, a Danubia Zenekar művészeti vezetője azt mondta, hogy nem csupán a nehéz sorsú gyerekeknek szeretnének életre szóló élményt adni, de a szerencsésebb helyzetben lévők számára is azt a fontos üzenetet közvetíti az előadás, hogy "a zene hidakat épít, akár a legmeredekebb szakadékokon is átívelve" - áll a közleményben.

A felvétel a https://
linken érhető el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!