Hász Róbert lesz a 67. Magyarkanizsai Írótábor díszvendége

Kultúra, 2019.09.03

Hász Róbert József Attila-díjas író, szerkesztő lesz a csütörtökön kezdődő 67. Magyarkanizsai Írótábor díszvendége - közölték a szervezők kedden.

Az újságíróknak küldött meghívó szerint - a hagyományokhoz híven - Koncz István költő és Dobó Tihamér festő közös szobránál koszorúzással kezdődik a tábor, majd megnyitják Léphaft Pál újságíró Vajdasági magyar íróportrék című karikatúra-kiállítását. A nap hátralevő részében posztumusz megjelent köteteket mutatnak be, Bori Imre levelezését, Bányai János képzőművészeti, valamint Gerold László színművészeti tanulmánykötetét ismerhetik meg a résztvevők.

Másnap rendhagyó irodalomórát és tanácskozást is tartanak, valamint a résztvevők megismerhetik a a vajdasági kiadók eredményeit és legfrissebb köteteit. A rendhagyó irodalomóra keretében a magyarkanizsai község általános iskoláiban Balogh István Hogyan születik az elbeszélés?, valamint Mészáros Anikó Epreskerti mesék című kötetét ismerhetik meg a diákok. Ezzel párhuzamosan "Forrósodik a lég, s vele feszül a csend" címmel szerveznek irodalmi tanácskozást, amelynek vezetője Várady Tibor. Késő délután a nyolcvanéves nemzetközi jogász-íróval beszélgetnek a szervezők legfrissebb dokumentumpróza-kötetéről, amely a Mi történt Écskán címet viseli.

Péntek este Hász Róberttel beszélgetnek munkásságáról, illetve a fiatal alkotókat tömörítő Híd Kör tizedik születésnapjáról is megemlékeznek.

A Kárpát-medence legnagyobb hagyománnyal rendelkező írótábora szombaton kötetlen irodalmi beszélgetéssel zárul. Dudás Károly Matuska Szilveszterről szóló, A nagy merénylő című regényéről beszélgetnek a résztvevők. A rendezvény az írótábor vándorkulcsának az átadásával zárul.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!