Hat bemutatóval várja a közönséget a Budapest Bábszínház

Kultúra, 2021.09.24

Hat bemutatóval várja a közönséget a 2021-22-es évadban a Budapest Bábszínház, amely pénteken tartotta első sajtóbemutatóját, a Babaróka című előadást Ellinger Edina rendező állította színpadra.

Kiss Judit Ágnes Babaróka-könyvei az utóbbi években hatalmas sikert arattak az óvodás gyerekek és szüleik körében. A mesék egy emberi tulajdonságokkal felruházott rókacsalád mindennapjait dolgozzák fel. Főhősük, Babaróka a történet kezdetén hároméves, és éppen óvodába készül. A bájos és humoros történetek mind egy-egy ismerős konfliktus és annak feloldása köré szerveződnek: szorongás az új társaságban, játék a nagyobbakkal, hiszti a boltban, családi súrlódások, költözés, kistestvér születése. A mese komolyan veszi a kisgyerekkor egyszerű és mégis bonyolult kérdéseit, miközben megmutatja, ahogy egy kisróka számára lassan kinyílik a világ.

A Terézvárosi Fesztiválon már láthatta a közönség a Rügyek és gyökerek című előadást, ez az első olyan produkció a Budapest Bábszínház életében, amelynek próbafolyamata során cél volt, hogy minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyjon maga után. A Markó-Valentyik Anna rendezte csecsemőelőadásban a díszlet műanyag mentes és újrahasznosított elemekből áll, a kellékek retextilből, a jelmezek másodkézből való ruhákból készültek.

Tasnádi István: Helló, Héraklész! színdarabját Tengely Gábor rendező állítja színpadra október elején. A nagyszabású produkció a kiskamaszokat szólítja meg izgalmas látványvilágával, vizuális effektekkel, moduláris szintetizátorral létrehozott különleges zenei világával. Tasnádi István kifejezetten a bábszínház társulata számára írta új darabját Héraklész mítoszából, amelyben a legendás hős és hétköznapi halandó féltestvére, Iphiklész történetén keresztül a mitológia eszköztárával, de a mai gyerekek nyelvén beszél bátorságról, kiválasztottságról és testvéri szeretetről.

Október végén Paulon Viktória Kisrigók című igaztörténetét mutatják be Hoffer Károly rendezésében A kisiskolásoknak és családjuknak szóló előadás az írónő személyes indíttatású története, örökbefogadott gyermekei fantáziadús, mesés elemekkel átszőtt magánmitológiája, melyet Gimesi Dóra adaptált színpadra.

November közepén A Szerb Antal kód avagy a Pendragon legenda című ifjúsági előadást viszik színre. A K2 Színház alapítója, Fábián Péter új fénytörésbe helyezi minden idők egyik legnagyobb irodalomtörténészének krimiszerű izgalmakkal átszőtt művét.

A már korábban már bejelentett Frankenstein próbái is elkezdődnek 2022. január elején Keresztes Tamás első bábszínpadi rendezésében. A darab a londoni Nemzeti Színház világhírű előadásának szövegkönyve alapján készül a felnőtt korosztály számára, és február végén láthatja majd a közönség.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!