A szerdai évadnyitó sajtótájékoztatón Benkő Nóra, a Városmajori Szabadtéri Színpad igazgatója elmondta: az idei évad kiemelt eseménye az Oscar-díjas dán Még egy kört mindenkinek című, Thomas Vinetberg-film (2020) színpadi adaptációja, az Orlai Produkciós Irodával koprodukcióban készülő, Paczolay Béla által rendezett Még egy kört mindenkinek című előadás bemutatója lesz.
Az évadot a Pokorny Lia és Ötvös András játékával a Válótársas című humoros előadás nyitja június 1-jén - ismertette Benkő Nóra, hozzátéve, hogy az Orlai Produkciós Iroda több előadással, többek között a Love Letters és a Mezítláb a parkban című produkciókkal is fellép a Városmajori Szabadtéri Színpad idei évadában.
Az érdeklődők megtekinthetik a Játékszín Nyolc nő, a Miskolci Nemzeti Színház A miniszter félrelép, valamint a Nézőművészeti Kft. A fajok eredete című produkcióját is, ezen kívül a programok között szerepelnek egyebek mellett a Monarchia Operett, a Dumaszínház és a L'art pourt l'art Társulat előadásai is - mondta az igazgató.
Az idei évadban - csatlakozva a 10. Színházi Olimpia programsorozatához - két külföldi színházi produkció is színesíti a repertoárt: a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Keresztes Attila rendezésében, Sebestyén Aba főszereplésével mutatja be A nép ellensége című Ibsen-darabot, míg Shakespeare Hamlet-feldolgozása, az Apropó, Hamlet! (HAMLET á l'impératif) új fordításban az Avignon-i fesztiválról érkezik Budapestre, Olivier Py rendezésében - közölte Benkő Nóra.
A tánc ezen a nyáron sem marad ki a teátrum repertoárjából: Franciaországból Nagy József (Josef Nadj) koreográfus egyik leghíresebb produkciója, az OMMA érkezik, a Duda Éva Társulat pedig egy élőzenés akrobatikus táncelőadást mutat be - emelte ki az igazgató.
Zenei programok is szerepelnek a Városmajori Szabadtéri Színpad új évadában: az érdeklődők többek között Palya Bea, a Budapest Klezmer Band, valamint Horgas Eszter koncertjeire látogathatnak el - fűzte hozzá Benkő Nóra.
Premier előtti filmvetítést is tart a színház az évad során, Tristan Séguéla Egy boldog ember című francia vígjátékát eredeti nyelven, magyar felirattal július 11-én láthatják az érdeklődők - mondta az igazgató.
A színház 100 éves múltját és a Városmajor történetét a Budasteppel közösen indított tematikus séták mesélik el - fogalmazott Benkő Nóra.
Az eseményen kiosztott sajtóanyag szerint új névvel és koncepcióval folytatódik a Városmajori Színházi Szemle. Az új, margitszigeti helyszínnel és kibővített műsorral megújult és tovább gondolt rendezvénysorozat az idei évtől a Szemle+ nevet viseli.
Két határon túli és négy vidéki előadás mutatkozik be a Városmajori Szabadtéri Színpadon, míg hat vidéken és fővárosban is játszott stúdióelőadást a Margitszigeti Kristály Színtéren láthat majd a közönség augusztus 28. és szeptember 10. között.
A Szemle+ rendezvénysorozat a Városmajorban Czajlik József rendezésében Barta Lajos Szerelem című előadásával kezdődik augusztus végén, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata közös produkciójával. Nagyváradról, a Szigligeti Színházból Márton Gyula Csinibaba című előadása érkezik Novák Eszter rendezésében. Elise Wilk Eltűntek című drámája Sebestyén Aba rendezésében a Yorick Stúdió vendégjátékában lesz látható.
A Budaörsi Latinovits Színház a Katharina Blum elvesztett tisztessége, a tatabányai Jászai Mari Színház a Jógyerekek képeskönyve, a Miskolci Nemzeti Színház pedig a Feketeszárú cseresznye című színdarabokkal lép fel a Városmajori Szabadtéri Színpadon.
A Kristály Színtéren többek között a Centrál Színház, valamint a Pécsi Nemzeti Színház kamaradarabjait láthatja a közönség.
Az eseményen részt vett Bősz Anett, Budapest humán ügyekért felelős főpolgármester-helyettese is. Bővebb információk a programokról a www.varosmajoriszinpad.hu weboldalon találhatók.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!