Húsvét - Verseket és népszokásokat bemutató beszélgetéseket is kínál a Dankó Rádió

Kultúra, 2020.04.08

A versrészletek, nóták és operettek mellett régi húsvéti népszokásokról és a betegségűző nagypénteki mosdásról is hallhatnak az érdeklődők a Dankó Rádió ünnepi műsoraiban - tájékoztatta az MTVA Sajtó Osztálya az MTI-t szerdán.

"Különleges húsvét lesz az idei, hiszen a szokásos közös ünneplés, összejövetelek, locsolkodás helyett ebben az évben az ünnep a kialakult helyzetre tekintettel a távolságról is szólni fog: akár országon belül, akár országhatárokon túl, vagy csak a falu másik oldalán. Éppen ezért a Dankó Rádió még inkább igyekszik közelebb hozni a hallgatókat lélekben egymáshoz, hogy senki se érezze magát egyedül" - olvasható a közleményben.

Mint írják, a Tudod-e még az én nótám című műsorban Popovics László régi húsvéti népszokásokról beszélget a hallgatókkal vasárnap és hétfőn. Szintén a húsvéti népszokásoké lesz a főszerep a Jó ebédhez szól a nóta című déli műsorban, ugyanis Budai Beatrix a nemzeti összetartozás évének jegyében csütörtöktől hétfőig a határon túli húsvéti népszokásokat mutatja be.

A Tudta-e című napi népzenei szótárban Juhász Katalin néprajzkutató a hét jeles napjait veszi számba, szó lesz például a betegségűző nagypénteki mosdásról is. A műsor - a Dankó Rádió Facebook oldalán is megtalálható - videóváltozatában a fővároshoz közeli Csömörön és Ecseren készült fotókon is láthatják az érdeklődők ezt a hagyományt, miközben a háttérben Sebestyén Márta énekeli a Nagypénteken mossa holló a fiát kezdetű kalotaszegi népdalt. A sorozat húsvéthétfői adása szintén az ünnep körül forog majd, videóváltozata pedig a Dankó Rádió Facebook oldalán lesz elérhető.

A húsvéthoz köthető versrészletek mellett nóták és operettek, többek között Kálmán Imre, Huszka Jenő, Lehár Ferenc és Kacsóh Pongrác művei szólalnak meg Erdélyi Claudia válogatásában nagypénteken és nagyszombaton az Az a szép című műsorban, míg húsvéthétfőn már a vidámabb, örömtelibb dallamoké lesz a főszerep. A népzene iránt érdeklődőket húsvétra készült ünnepi dallamokkal várja Vasváry Annamária este 20 órától a Táncházban - tartalmazza a közlemény.



(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!