Idén is megrendezik a BODY.RADICAL Nemzetközi Előadóművészeti Biennálét

Kultúra, 2019.09.07

Az Érintéspont Művészeti Alapítvány szeptember 25. és október 1. között rendezi meg az ázsiai kortárs non-verbális előadóművészeteket bemutató 6. BODY.RADICAL Nemzetközi Előadóművészeti Biennálét, amelyen táncelőadások, közönségtalálkozó, filmvetítések és workshopok várják az érdeklődőket.

A programok Budapesten a Nemzeti Táncszínházban és a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum kertjében, valamint Pécsen a Nádor Galériában lesznek - közölte a rendezvénysorozat szakmai partnere, a Nemzeti Táncszínház az MTI-vel.

A közlemény szerint a kezdetben a butoh (japán avantgárd) előadásokra fókuszáló fesztiválprogramban, évről évre fokozatosan megjelentek a műfaj szoros határai közé nem sorolható, de a butoh filozófiáját tükröző, határokat feszegető, radikális előadások, kortárstánc-produkciók és performansz akciók is.

Idén Japánból, Koreából, Kínából, Kanadából és Spanyolországból érkeznek határokat feszegető, radikális, fizikai, ugyanakkor erős érzelmi töltettel bíró előadások, amelyek esetenként tradicionális gyökerekből inspirálódtak.

Az előadások mellett a kétnapos butoh workshopot Okuyama Barabbas, a Dairakudakan együttes volt frontembere vezeti.

Az idei filmvetítés anyagát a tokiói Murobusi Ko Archívum, Basil Doganis filmrendező, a Parallel Művészeti Alapítvány és az Érintéspont Művészeti Alapítvány biztosítja.

A 2009-ben Butoh Fesztiválként indult program a szervezők közlése szerint ma a régió legjelentősebb, az ázsiai kortárs nonverbális előadóművészeteket bemutató, a két kontinens közötti művészeti együttműködéseknek teret adó programmá nőtte ki magát.

Mint írják, az Érintéspont Művészeti Alapítvány kiemelt célja, hogy Magyarországon és lehetőség szerint a régióban is bemutassa a távol-keleti előadóművészetek legújabb irányzatait, elősegítse a kulturális és művészeti kapcsolatok kiépítését, a közös munkát Kelet-Európa és a Távol-Kelet között.

A részletes program az esemény honlapján olvasható (www.bodyradical.com).
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!