Idén is megrendezik a Hangok Varázsa tehetségkutató versenyt

Kultúra, 2020.02.18

Ötödik alkalommal rendezik meg a Hangok Varázsa tehetségkutató versenyt Miskolcon, a Gárdonyi Géza Művelődési Házban március 7-én és 8-án - hangzott el az M1 aktuális csatorna keddi adásában.

Jancsó Dóra színész, zsűritag a műsorban elmondta, hogy február 27-ig négy kategóriában várják a nevezéseket: 6-tól 9 éves korig, 10-től 14 éves korig, 15-től 19 éves korig, valamint 20-tól 35 éves korig. Három zenés műfaji kategóriában lehet nevezni: musical, pop-rock és komolyzene. Az egyéni versenyzők mellett duók, triók, csoportok, hangszeres zenészcsoportok és együttesek is jelentkezhetnek. Minden versenyző két zenei kategóriában nevezhet - hangsúlyozta.

Évről évre egyre többen mérettetik meg magukat a tehetségkutatón, ezért idén már kétnaposra tervezték a versenyt, az első nap tartják az előválogatókat - tette hozzá Tunyogi Bernadett színész, énekes, a verseny zsűritagja, kiemelve, hogy az első helyezett többek között fellépési lehetőséget kap a Musical és Miskolc gálakoncerten.

Jancsó Dóra és Tunyogi Bernadett mellett a zsűri tagja lesz többek között Szolnoki Péter zenész, Bartucz Éva, a Zenével az Ifjú Tehetségekért Alapítvány (ZENITA) elnöke, Cselapák Balázs énekes-színész és Kamarás Máté énekes, előadóművész.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!