Ifjúsági dzsessztábort szerveznek Salgótarjánban

Kultúra, 2019.03.18

A Nemzetközi Dixieland Fesztivál eseményeihez kapcsolódva idén is megrendezik Salgótarjánban az ifjúsági dzsessztábort, amelybe 13-25 év közötti fiatalok jelentkezhetnek - tájékoztatta az MTI-t az egyik szervező.

Gyetvainé Szorcsik Angéla táborvezető, a Lélekpendítők Társasága elnöke elmondta: április 23. és 27. között immár ötödik alkalommal zajlik majd a tábor Somoskőújfalun.

Gyárfás István, Winand Gábor és Csík Adolf művésztanárokat, előadóművészeket kérték fel oktatóknak, és bíznak benne, hogy a magyar dzsessz kiválóságaival való együttzenélés felejthetetlen élményt és tanulási lehetőséget biztosít a tábor résztvevői számára - tette hozzá.

A táborba 13-25 éves fiatalok jelentkezését várják, akik érdeklődnek a dzsessz iránt, énekelnek vagy jól játszanak hangszeren, állami vagy alapítványi művészetoktatási intézményben tanulnak, il tanultak. Várják határon túli magyar fiatalok jelentkezését is.

A salgótarjáni Tavaszi Fesztivál keretében április 25-től rendezik meg a 35. Nemzetközi Dixieland Fesztivált, amelyen a dzsessztábor hallgatói egy órás koncertet adhatnak majd 27-én.

A táborvezető elmondta azt is, hogy az NKA Közművelődés Kollégiumának, a Salgótarjáni Rendezvényszervező- és Médiaközpont Nonprofit Kft., valamint Salgótarján megyei jogú város önkormányzata anyagi támogatásának köszönhetően a tábori részvétel térítésmentes lesz.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!