Improvizációs színházi hétvégét rendez a Momentán Társulat

Kultúra, 2021.05.15

Improvizációs színházi előadásokkal, sport- és családi programokkal, workshopokkal és fenntarthatósági vásárral kezdi a nyári fesztiválszezont Budapesten a Momentán Társulat június 11. és 13. között.

A Momentán Imprószigetet először valósítják meg a Margitszigeten, a Petőfi Sándor Ifjúsági Tábor területén. A kulturális program célja, hogy a pandémia bezártsága után új inspirációkat, pozitív életérzést és kreatív kikapcsolódást nyújtson a látogatóknak - áll a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, pénteken délután háromtól, szombat-vasárnap pedig délelőtt 11 órától estig várják a közönséget a változatos, zömében interaktív előadások. A háromnapos programban a főszerep az improvizációé.

A csaknem 18 éve működő Momentán Társulat rengeteg formában és helyszínen tartott már improvizációs előadásokat. A társulat tagjai úgy döntöttek, hogy egy budapesti "imprószigetet" hoznak létre, ahol repertoárjuk nagy részével találkozhatnak a látogatók, emellett családi programok, gyerekelőadások is várják őket.

A Momentán Társulat legtöbb előadását a nézőktől érkező ötletek, kérdések alakítják, így minden este egyedi és megismételhetetlen. A szigeten bemutatják Élő Történelem - Mi sem tudjuk, mi történt 500 éve! című előadásukat, amely szórakoztató módon dolgozza fel az ismert és kevésbé ismert történelmi eseményeket a Mohácsi vészt követő időszakból.

Pszichológiai fókuszú Fröccs című előadásukban Almási Kitti pszichológus segítségével a bátorság témájáról játszanak jeleneteket, miközben a nézőkben felmerülő kérdésekre is választ keresnek. A Rendezők Viadala című előadást a filmek kedvelőinek ajánlják. A re:Verze zenés előadás, amelyben a közönség ötleteiből születnek dalok, Ütközet című előadásukban a nézők drukkolhatnak két improvizációs csapatnak, akik feladatokat adnak egymásnak.

A társulat improvizációs workshopokat is tart, ahol közös játék, együttműködés, egymásrahangolódás és sok nevetés várja a résztvevőket.

A nézők az előadások szünetében ügyességi és sportprogramokon vehetnek részt a Vektor Sport szervezésében. Egész nap várja a látogatókat az UPSZ Upcycle Shop újrahasznosított alapanyagokból készült design vására, valamint a Jövőt nekik is Alapítvány kirakodóvására, amelynek termékeit a tordasi otthon értelmi fogyatékos lakói készítik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!