Itt élned, halnod kell - Megkezdődtek a próbák a Hősök terén

Kultúra, 2016.06.13

Megkezdődtek a Koltay Gábor által rendezett Itt élned, halnod kell című zenés történelmi játék próbái a fővárosi Hősök terén, ahol az 500 fős társulatot felvonultató darabot június 17-én és 18-án láthatja a közönség.

Koltay Gábor az MTI-nek elmondta: hatalmas technikai apparátussal dolgoznak a helyszínen, amit a kialakított nézőtér és többszintes színpad mellett hétfő délután már szekerek, hintók és lovasok töltöttek meg. A produkcióban az ismert előadóművészek mellett 120 táncos, 100 statiszta, 40 lovas hagyományőrző, 50 artista és 20 tűzzsonglőr tűnik fel, a szereplőgárda minden nap reggel 9 órától éjfélig próbál a premierig.

"Addig csiszoljuk a jeleneteket, ameddig olyanok nem lesznek, mint amilyet megálmodtunk" - fogalmazott a Balázs Béla-díjas rendező, aki hozzátette azt is: természetesen sok előzetes elképzelésen alakítani kell a helyszíni "léptékek, méretek és hangulatok" fényében, ugyanakkor az egész produkció hatását és üzenetét tekintve nem tesz engedményt.

Az Itt élned, halnod kell a magyar történelem formáló erejű eseményeit, személyiségeit és korszakait - Szent István király uralkodását, a tatárjárást, Mátyás uralkodását, a Rákóczi- és az 1848-as szabadságharcot, valamint a trianoni békeszerződést, az 1956-os forradalmat - mutatja be több mint 20 jelenetben a honfoglalástól egészen a rendszerváltozásig.

Koltay Gábor hangsúlyozta: a történelmi ismeretek színházi eszközökkel történő látványos felidézésén túl fontos szándéka, hogy ne csupán az észre, hanem az érzelmekre is hatást gyakoroljon a produkció. Emellett céljuk elgondolkoztatni a nézőt arról, hogy a magyar történelem által felmutatott értékek közül melyeket érdemes a mai megváltozott körülmények között követni, korszerűbb módon továbbfejleszteni és továbbadni.

"Szeretnék hozzájárulni egy egészséges történelmi szemlélet, nemzettudat kialakulásához" - fogalmazott a rendező, aki szerint kellenek olyan közös értékek, amelyek összekötik, lelkileg és szellemileg erősítik a magyar nemzetet.

Az Itt élned, halnod kell főszereplői között lesz Varga Miklós, Deák Bill Gyula, Vikidál Gyula, Csengeri Attila, Kalapács József, Hujber Ferenc, Makrai Pál, Fehér Nóra, Palcsó Tamás és Vadkerti Imre is. Az 1956-os Emlékbizottság által támogatott produkció látványtervezője szintén Koltay Gábor lesz, a jelmezeket Kemenes Fanni tervezi, a pirotechnikáért Török Ferenc, a koreográfiáért Zsuráfszky Zoltán, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője felel.

Az előadás produceri feladatait ellátó Esztrád Színház pályázatot írt ki diákok és tanárok részére, amelynek részeként az 1956-os forradalommal kapcsolatos gondolatait megosztó pályázók ingyenesen tekinthetik meg a zenés játék június 16-i premier előtti előadását. A pályázat részletei a www.memento56.hu internetes oldalon olvashatóak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!