Jótékonysági előadással mutatkozik be a Román Sándor Entertainment

Kultúra, 2021.06.21

Csütörtökön és pénteken mutatkozik be a Román Sándor Entertainment a budai Várban; a társulat első, jótékonysági előadásával az egészségügyi dolgozók munkája előtt tiszteleg.

Két év után Román Sándor Entertainment néven június 24-én és 25-én a budai Várban, a Szentháromság téren Az affér című előadással debütál az ExperiDance Tánctársulat egykori alapítójának, koreográfusának, Román Sándornak a tánckara - közölték a szervezők az MTI-vel.

Román Sándor megújult társulata új táncbemutatóval folytatja produkcióinak sorát. A budai Várban június 24-én egészségügyi dolgozóknak szánt jótékonysági, zártkörű, majd június 25-én mindenki számára elérhető premierrel lép újra színpadra.

Az előadás a későbbiekben is megtekinthető lesz az ország különböző vidéki városaiban, többek között Siófokon, Tatán, Nyíregyházán, Balatonfüreden, Keszthelyen, Békéscsabán.

Az affér rendezője, koreográfusa Román Sándor, a főszereplők Dénes Nándor, Boros Bettina, Horváth Dóra, Szabó Dani, Rusvai Márton és Péli Róbert.

A táncos produkció egy modern köntösbe bújtatott szerelmi történet, speciális művészeti megoldásokkal színezve, humoros megvilágításba helyezve a viszályokat, az érdekeket és azt, hogy a szerelem mindent legyőz - olvasható az előadásról a közleményben.

Mint írják, Román Sándor és társulata június 24-i zártkörű előadásával, ingyenes belépőkkel tiszteleg a világjárvány alatt kitartást, odaadást, áldozatos munkát, empátiát mutató orvosok, egészségügyi dolgozók előtt.

Az affér című 90 perces produkció a kultúrát, a tánc örömét hozza közel a közönséghez. Román Sándor egyedi koreográfiával, kivételes látványvilággal igyekszik ismét elvarázsolni rajongóit - áll a közleményben.

További információk a társulatról és az új produkcióról a http://romansandor.hu/ oldalon találhatók meg.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!