Jótékonysági koncertet rendeznek idős zenészek megsegítésére

Kultúra, 2018.11.08

Az Erdélyi Magyar Népzenészek Egyesülete és a Hagyományok Háza hat jótékonysági koncert bevételének felajánlásával segíti az idős, beteg zenészeket.

A szervezők közleménye szerint az első koncertre a csíkszeredai Jeles Napi Táncház keretében került sor, ahol mintegy kétszáz főnyi közönség előtt léphetett fel a tizenhat előadó.

A következő gyűjtést szombaton a sepsiszentgyörgyi 30 éves Népzene és Néptánc Találkozó keretében rendezik, november 14-én Székelyudvarhelyen az Össztánc Ősszel című program keretében gyűjtenek, november 24-én Kolozsváron, az Ördögtérgye Találkozón, december 12-én Budapesten, a Hagyományok Háza Összefogás koncertjén, december 17-én pedig Marosvásárhelyen, a karácsonyi táncház keretében.

A kezdeményezés gondolata 2013-ra tekint vissza, amikor a Hagyományok Háza az úgynevezett Összefogás koncertekkel támogatott idősebb népzenészeket. Az Erdélyi Táncházzenészek Találkozóján 2014-ben a résztvevők szintén megfogalmazták az idős, beteg zenészek megsegítésének szándékát, így 2015-ben a Hívd meg az öreg zenészeket egy sörre! jelmondattal számos táncházban szerveztek gyűjtést. A brácsa formájú dobozokban összegyűlt adományokból a szervezők a rászorulóknak élelmet vásároltak, valamint orvosi ellátásukat támogatták.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!