Kamara Virtuózok - A harmadik adással folytatódik a műsor

Kultúra, 2019.05.16

Pénteken a harmadik adással folytatódik a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató ötödik, Kamara Virtuózok elnevezésű évada, az adás a Duna Televízióban és a Duna Worldön látható 19 óra 30 perctől.

A Kamara Virtuózok első két adásában a nyolc csapatból egy-egy már kiesett, így pénteken a hat, még versenyben lévő formációt láthatják a nézők - tájékoztatta az MTVA Sajtóirodája az MTI-t.

A harmadik adásban zenél az Aeris Brass Quintet, a Flautica, a a Pontasto gitárkvartett, Sárközy Lajos és zenekara, a Seven Sax és a TanBorEn Trio. Az adás végén a zsűri ismét elbúcsúzik az egyik formációtól, de előtte egy zsűritagnak lehetősége van a hegedűjét odaadni annak a csapatnak, amelyik a leginkább megérintette a szívét, ezzel megmentve őket a kieséstől.

A zsűri tagja ebben az évben is Miklósa Erika Kossuth-, Liszt- és Prima Primissima-díjas énekesnő; Batta András Erkel- és Széchenyi-díjas zenetörténész, a Kis Virtuózok Alapítvány elnöke; Kesselyák Gergely Liszt-díjas érdemes művész, a Bartók Plusz Operafesztivál igazgatója, a Magyar Állami Operaház első karmestere; Balázs János Liszt- és Kossuth-díjas zongoraművész, a Cziffra Fesztivál alapítója; Várdai István Liszt-díjas gordonkaművész, a bécsi Zeneakadémia cselló professzora.

A Kamara Virtuózok újdonsága, hogy segítők támogatják a formációk munkáját. A 8 segítő az előző évadokból ismert virtuóz: Szüts Apor - zongora, Lugosi Dániel Ali - klarinét, Boros Misi - zongora, Bácsy-Schwartz Zoltán - hegedű, Bencze Máté - szaxofon, Balázs Piri Soma - zongora, Ninh Duc Hoang Long - ének és Szabó Vencel - trombita.

A harmadik adásban is láthatnak extra produkciót a nézők: ezúttal a Finucci Bross Quartet, a Finucci Strings és Virtuózokban korábban versenyzett Bácsy-Schwartz Zoltán közösen lép fel.

A Kamara Virtuózok győzteséről a közönség dönt majd a hatodik adásban, a nézők a döntőbe jutó három formációra szavazhatnak.

A Kamara Virtuózok két műsorvezetője Morvai Noémi és Bősze Ádám. Az adásokat a Duna Televízió és a Duna World sugározza, az M5 kulturális csatorna is ismétli. Vasárnap délelőttönként a Bartók Rádió a Continuo - Kísérjük a Virtuózokat! című magazinműsorában foglalkozik a pénteki adással. A mediaklikk.hu/virtuozok weboldalon és a MédiaKlikk Plusz keretalkalmazásban híreket, érdekességeket, extra tartalmakat találnak az érdeklődők a műsorról.

Az összegzés szerint a tehetségkutatáson és a klasszikus zene megismertetésén, megszerettetésén túl a Virtuózok idei szezonja az együttzenélés örömét, közösségformáló erejét szeretné átadni a nézőknek.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!