Kedden Kétszáz - Nyári jegyakció a Műcsarnokban

Kultúra, 2022.07.23

Keddenként 200 forintért látogathatók a Műcsarnok kiállításai a Kedden Kétszáz kezdeményezés keretében július 26-tól augusztus 16-ig - közölte az intézmény az MTI-vel.

A látogatók Borza Teréz A fény metamorfózisa című tárlatát, a Közös tér címet viselő II. Ipar- és Tervezőművészeti Nemzeti Szalont, valamint az idei Nemzetközi Groteszk Képző- és Iparművészeti Kiállítást, a 11. Groteszk Triennálét tekinthetik meg kedvezménnyel.

A közleményben emlékeztetnek arra, hogy az idei Nemzeti Szalon több mint 300 kiállító munkáit mutatja be. Az utóbbi öt évben megvalósult művek befogadásához a kiállítás két utat is felkínál. Az egyik a konkrétan megformált anyagtól az anyag nélküli szubsztanciákig, a tervezett gondolatokig vezet, míg a másik a szigorúan vett funkcionalitástól az autonóm művészet területéig.

Az idei Nemzeti Szalon különleges hangsúlyt helyez az üvegművességre is: mind a történeti vonatkozásokra és jellegzetességekre, mind a kortárs műalkotások bemutatására.

Borza Teréz porcelán- és szobrászművész életmű-kiállításán légies, áttetsző porcelán kisplasztikái mellett rusztikus faktúrájú merítettpapír-munkái és időtálló carrarai márványból, indiai gránitból, süttői mészkőből készült köztéri szobrainak makettjei is láthatók.

A művész változatos anyagokból létrehozott alkotásaiban a fény jelenségének, a transzparenciának a plasztikai megragadása, illetve ezzel szoros összefüggésben transzcendens jelentésrétegek is tetten érhetők - áll a közleményben.

A Kapos ART Képző- és Iparművészeti Egyesület 11. alkalommal szervezi meg a Nemzetközi Groteszk Képző- és Iparművészeti Pályázat kapcsán létrejövő tárlatot, melynek helyszínei ez alkalommal - először Budapesten - a Műcsarnok, majd a kaposvári Vaszary Képtár - közölte a Műcsarnok.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!