Kiállítás nyílt az első postai levelezőlap megjelenésének 150. évfordulója alkalmából

Kultúra, 2019.05.09

A világ első hivatalos postai levelezőlapja megjelenésének 150. évfordulója alkalmából kiállítás nyílt a budapesti Bélyegmúzeumban csütörtökön.

Kiállítás nyílt az első postai levelezőlap megjelenésének 150. évfordulója alkalmából A Magyar Posta a rendezvényen bocsátotta ki a 200 éve született Gervay Mihály - 150 éve jelent meg a világ első hivatalos postai levelezőlapja elnevezésű bélyegblokkját, amelyet Forrai Péter, a Magyar Posta vezérigazgató-helyettese helyezett forgalomba a kiállítás megnyitóján.

Nikodém Gabriella, a Bélyegmúzeum igazgatója az eseményen az évfordulókról szólva elmondta: a 200 éve született Gervay Mihály az első magyar postafőigazgató volt. A világ első hivatalos postai levelezőlapja pedig 150 éve, 1869. október 1-jén az Osztrák-Magyar Monarchiából indult útnak.

Az október végéig látogatható kiállításon mintegy 270 levelezőlap látható. A tárlat nagyrészt két kiemelkedő, nemzetközi kiállítási eredményeiről is ismert filatelista, Homonnay Géza, a Magyar Filatéliai Tudományos Társaság (MAFITT) és a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége (MABÉOSZ) elnöke, valamint Czirók Dénes anyagából született, amelyhez hozzáadták a Bélyegmúzeum példányait. Így lehetővé vált, hogy változatosan mutassák be a világ legelső díjjegyes levelezőlapja történetével és postai pályafutásával kapcsolatos információkat.

Mint mondta, a tárlaton 1869 októberétől 1971 májusáig kibocsátott levelezőlapokat mutatnak be, köztük az ismereteik szerint egyetlen olyan levelezőlapot is, amelyet a megjelenés napján adtak fel és bélyegeztek le, vagyis első napi bélyegzéssel láttak el.

Kiemelte: a díjjegyes levelezőlapot az Osztrák-Magyar Monarchiában találták fel és vették használatba először. "Ahogy a bélyeg néhány év alatt elterjedt az egész világon, a levelezőlap is viharos gyorsasággal hódított teret a postai értékcikkek és a bérmentesítés világában" - fogalmazott, hozzátéve: a levelezőlapot évről évre egyre több országban vették használatba, végül az 1878. évi párizsi postakongresszuson kötött egyezmény tanúsága szerint június 1-től az egész világon használták.

Hangsúlyozta: a díjjegyes lap ötletének megvalósulása az 1867-től önálló Magyar Királyi Posta főigazgatójának, Gervay Mihálynak az érdeme.

A Magyar Postának a kettős évforduló alkalmából kibocsátott bélyegblokkján együtt láthatók a világ első díjjegyes postai levelezőlapjának magyar változatai és a megvalósítást támogató magyar postafőigazgató. Ezzel megszületett a harmadik magyar bélyeg, amely Gervayt és a második, amely a levelezőlapot ábrázolja - mondta az igazgató, hozzátéve, hogy a bélyegblokkot és a kiállítást Elekes Attila André grafikusművész tervezte.
(MTI)

Galériánk

Kiállítás nyílt az első postai levelezőlap megjelenésének 150. évfordulója alkalmából Kiállítás nyílt az első postai levelezőlap megjelenésének 150. évfordulója alkalmából Kiállítás nyílt az első postai levelezőlap megjelenésének 150. évfordulója alkalmából
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!