Kisvárdán is okos parcellakő segíti a múlt megőrzését

Kultúra, 2024.02.07

Idén első alkalommal Kisvárdán, az Akácfa utcai temetőben, idősebb Béres József feltaláló születésének 104. évfordulója alkalmából avatott okos parcellakövet a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI).

Ezzel immár több mint negyven temetkezési helyen találhatók olyan parcellakövek, amelyek egy-egy QR-kód segítségével nemzetünk nagyjainak életművét mutatják be - tájékoztatta a NÖRI szerdán az MTI-t.

Az avatóünnepségre a temetőben nyugvó idősebb Béres József feltaláló születésének évfordulóján került sor. Idősebb Béres József a tudomány területén elért tett úttörő munkájával, eredményeivel éppúgy kiérdemelte az utókor tiszteletét, mint nemes humánumával, rendíthetetlen hazaszeretetével - olvasható a közleményben.

Mint írják, életművét a magyar örökség részeként tartják számon, életútját dokumentumfilmek, játékfilmek, színdarabok, könyvek dolgozták fel. Nevét intézmények, utcák, terek viselik, szobra a legnagyobb magyar gyógyítók között található a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban.

"Mi, ma élők abban a szerencsés helyzetben lehetünk, hogy ismertük Béres Józsefet személyesen. Így nekünk, kisvárdaiaknak fontos erkölcsi kötelességünk, hogy továbbvigyük azt az örökséget, amit Béres József a nemzetnek, a hazának és a világnak adott" - idézi a közlemény Seszták Miklóst, a térség országgyűlési képviselőjét.

"A magyar nemzet számára maradandót alkotó személyek temetkezési helyének védelmére született meg közel negyedszázada az úgynevezett Nemzeti Sírkert, amely immár több mint 6200 sírt számlál országszerte" - idézi az összegzés Móczár Gábort, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatóját.

A Nemzeti Örökség Intézete két éve indította útjára az úgynevezett okos parcellakövek telepítését országszerte, melyek segítségével a Nemzeti Sírkertbe sorolt védett sírokban nyugvó személyeket mutatják be okostelefonok segítségével - olvasható a közleményben.

A parcellaköveken elhelyezett QR-kód a NÖRI honlapjára vezet, és azoknak a személyeknek az életútját mutatja be, akik az adott temetkezési helyen védett sírban nyugszanak. Idősebb Béres József Kisvárdán található síremléke 2019 óta védett - áll a NÖRI szerdai összegzésében.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!