Könnyű Attila képzőművész munkáival ismerkedhet meg a kínai közönség Csungkingban

Kultúra, 2019.07.04

Könnyű Attila képzőművész munkáival ismerkedhet a kínai közönség az ország délnyugati részén található Csungkingban pénteken megnyíló kiállításon.

A tárlaton, amely Magyarország Pekingi Nagykövetsége, a Pekingi Magyar Kulturális Intézet, Magyarország Csunkingi Főkonzulátusa, valamint a hongkongi VA Galéria közös szervezésében valósult meg, az érdeklődök a magyar művész mintegy harminc, vibráló színekkel kápráztató, nagyméretű olajfestményét tekinthetik meg.

Könnyű Attila Absztrakt világ című önálló kiállításának egyes darabjait múlt hétvégén Pekingben is bemutatták a magyar kulturális intézetben, szombaton pedig a sokoldalú művész Awakening (Ébredés) című filmjét vetítették le a kínai fővárosban található Parkview Múzeumban.

Könnyű Attila műveiben a világ jelenlegi helyzetéről alkotott elképzeléseit összegzi a festészet egyedülálló eszközeinek segítségével - írta Erdész László, a tárlat kurátora ismertetőjében.

A 2013 óta az Egyesült Államokban élő művész filmes pályájának kezdetén a Magyar Televíziónak is dolgozott, később pedig rendezőként és íróként tevékenykedett, az absztrakt expresszionizmus műfajába sorolható festményeit a világ számos országában kiállították már, emellett bronz- és agyagszobrászattal, valamint zenével is foglalkozik.

A kiállítást Dióssi Loránd csungkingi főkonzul nyitja meg, az ünnepi fogadáson pedig beszédet mond Sen Tie-mej, a Kínai Irodalmi és Művészeti Szövetség (CFLAC) csungkingi bizottságának elnöke, a szecsuáni opera kiemelkedő előadója, aki Könnyű Attilával közös fellépéssel is megörvendezteti a közönséget.

A tárlatnak a több mint 30 millió lakosú Csungking város központjában található VA Galéria ad helyet.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!